Portré
Őze Áron
Életrajz
Életpályája: 1970. szeptember 5-én született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1993-ban végzett Iglódi István tanítványaként. 1992-től a Nemzeti Színház tagja volt, majd 1998-tól több évig szabadfoglalkozású színészként dolgozott. 2000-től visszatért korábbi társulatához, s ma a Pesti Magyar Színház társulatának egyik legsokoldalúbb, a színházban folyó alkotó munkát mindenek fölé helyező, fiatal művésze.
2010. január 1-től 2015-ig a Pesti Magyar Színház igazgatója, 2016. július 1-jétől a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház igazgatója.
Színészi munkája mellett ma már egyre többet rendez, továbbá 2002-től a Pesti Magyar Színiakadémia osztályvezető tanára.
Vendégművészként játszott többek között a Kecskeméti Katona József Színház, az Arany János Színház, a Komédium, a Pécsváradi Várszínház, a Veszprémi Petőfi Színház előadásaiban, s rendezett a Soproni Petőfi Színházban, a Győri Nemzeti Színházban, a Turay Ida Színházban.
Díjak:
Rajz János-díj (1995)
Őze Lajos-díj (1998)
Mensáros László-díj (2001).
Sík Ferenc-díj (2002)
Jászai Mari-díj (2003)
Főnix-díj (2003)
Súgó Csiga-díj (2004)

Képsorozatok
-
Művészek írták
Eternal Yorick – Life book Csaba Antal / díszlettervek
Antal Csaba indulásakor, a '70-es, '80-as években kialakult két kőszínházi iskola – a kaposvári és a szolnoki műhelyek – praxisával meghatározó módon hatott a színház művelőire és közönségükre. Szegő György -
Művészek írták
Mitikusból kortársi
„Bármely háborút, bármely veszteséget csakis a jóság által lehet helyrehozni” – idézi a Nemzeti ajánlója a rendezőt. Avtandil Varszimasvili a grúz színházi élet egyéni hangú figurája, a Tbiliszi Gribojedov társulat vezetője és a saját alapítású Liberty Theatre igazgatója. -
Beszámolók
Szabadságról és szerelemről énekel az Arénában Bródy János
Utoljára 70. születésnapján adott koncertet Bródy János a Papp László Budapest Arénában. Azóta az életműve tovább gyarapodott újabb lemezzel, a rajongói száma is nőtt – dalai apáról fiúra szállnak – így hát nincs abban semmi meglepő, hogy november 12-én újra színpadra lép az ország legnagyobb fedett koncerthelyszínén. Kiss Péter