Portré
Záborszky Kálmán
Életrajz
Karmester, gordonkaművész - Budapest, 1947. október 4.
Az MMA rendes tagja (2012) - Zeneművészeti Tagozat
Zenészcsalád szülötte, édesapja Záborszky József karmester és zeneszerző. Fiatalkorában kezdett a gordonkával ismerkedni Zsámboki Miklós keze alatt, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szerzett gordonkaművészi diplomát, ahol Sándor Frigyes, Mihály András és Friss Antal oktatták. Tanulmányait a bécsi Zeneművészeti Főiskolán folytatta, ahol lehetősége volt André Navarrától, a világszerte ismert csellóművész-professzortól tanulnia.
25 évig igazgatta a Szent István Király Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményt. Páratlan zenekari műhelyt épített ki itt, amely zenészek nemzedékeit inspirálta és számtalan növendéket terelt a kultúra útjára.
Már 14 évesen szerepet vállalt az akkori István Zenekar életében. 1988 óta pedig vezető karmesterként vezeti a művészeket. Az együttes 2006-ban hivatásossá vált, azóta Zuglói Filharmónia néven tevékenykedik. Záborszky Kálmán a Szent István Király Oratóriumkórusának karnagya.
A Zuglói Filharmónia számos országban megfordult, legutóbb 2013-ban lépett fel a Berlinben megrendezésre kerülő Young Euro Classic Fesztiválon majd egy évvel később Pozsonyban a Vigadóban adott magyar estet hatalmas sikerrel. Korábban koncertezett többek között Spanyolországban, Svájcban, Svédországban, Finnországban, Németországban és Ausztriában. A Záborszky Kálmán által vezényelt hangversenyekről készült felvételeket a BBC valamint az Eurorádió is sugározta.
Záborszky Kálmán munkáját az elmúlt évtizedekben szakmai díjakkal is elismerték. Többek között 2006-ban a Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét vehette át, egy évvel később Területi Prima Primissima Díjat kapott. 2012-ben Liszt Ferenc-díjat kapott, 2015 óta pedig a Magyarország Érdemes Művésze.
Képsorozatok
-
Interjúk
„Minőségpárti voltam egész életemben.”
S ha az egész pályájában gondolkodunk, a ’60-as évek is bejönnek a képbe. Az egykori színházigazgatóval, rendezővel és a ma is aktív színésszel beszélgettünk. Farkas Éva -
Interjúk
„Még mindig kíváncsi vagyok magamra”
Balázs Áron színművész, az Újvidéki Művészeti Akadémia tanára, aki feladta a társulati létformát a tanári hivatásért, ám maradt szabadúszó színész, így azóta Vajdaság minden színházában láthattuk játszani. Legutóbb a Zentai Magyar Kamaraszínház Sirályában öltötte magára a két karakterből gyúrt doktor szerepét. Szerda Zsófia -
Művészek írták
Színházcsinálás: Liliomfi
Szigligeti Ede örökzöldje régi-új színház, erős mai tartalmakkal. Vecsei H. Miklós változatát ifj. Vidnyánszky Attila előbb a Budaörsi Latinovits Színházban vitte színre. Azt egyik társulatalapító produkcióként hozták létre. „A jó darabokat szokták átírni, nem a rosszakat” – idézték Mészöly Dezsőt. És évekig átütő siker lett. Ezt igazították most vígszínházira. A Liliomfi előadása ismét fergeteges. Szegő György