Portré
Mohai Tamás
Életrajz
Életpályája: 1988-ban születtem Budapesten. Veresegyházon cseperedtem fel, a Fabriczius József Általános Iskolába jártam. A Vörösmarty Mihály Gimnázium drámatagozata után a Színművészetire nyertem felvételt, ami után számos kőszínházi kapu nyílt meg előttem. Az Örkény Színházban voltam gyakorlaton, a József Attilában három előadásban vettem részt, a Pinceszínház, a Rózsavölgyi Szalon, a KoMa társulat és a Nemzeti Színház után a Thália Színház gyermeke lettem. A Váci Dunakanyar Színház után a Veres 1 Színház keresett fel, amire boldogan mondtam igent, mert csodálatos érzés visszatérni a gyökereimhez! A filmes pályám is felfelé ível: a sok kisfilm, az egy-két reklám és a rádiójátékok után Török Feri nagyjátékfilmjében főszerepet kaptam. Nyitott vagyok a lehetőségek meglovagolására tehetségem és képességeim maximumát beleadva.

-
Interjúk
Az semmi – ezt hallgasd meg!
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk. Rojkó Annamária -
Interjúk
„Lélek nélkül nincs is emberi arca semminek”
Interjú Hegedűs D. Gézával a gyermeki rácsodálkozásról és nagy fordulópontokról, a kitaposott ösvényekről és a színház örökkévalóságáról Kozma András -
Művészek írták
Olasz szalmakalap
„Engem általában lenyűgöz egy színpadi szöveg..., Ez a legfontosabb: olyan anyagot találni, ami meghozza a kedvemet. Az Olasz szalmakalap színtiszta színház. Mindig nagy kedvet csinál a munkához – ezért rendeztem meg már korábban is – mert örömből fakad.” (Silviu Purcǎrete rendező) Szegő György