Portré
David Doiashvili
Életrajz
Már többször dolgozott Shakespeare tündérmeséjével, egyre mélyebb és mélyebb rétegeit feltárva annak. Az álom és a valóság titokzatos viszonyát járja körül ezúttal is, amely során a szereplők egy szövevényes érzelmi labirintusba keverednek, és felborul bennük mindaz, amit addig magukról, illetve egymásról gondoltak. „A mesteremberek jeleneteiben nemcsak a paródiát látom, hanem a színházi lét fájdalmasan nevetséges tragikumát is, és dramaturgiailag úgy éreztem, hogy a Théseus palotájában zajló színjátéknak – minden komikuma mellett – prófétikus, szinte végzetszerű felhangjai vannak.” – vallja a grúziai Tbiliszi Állami Zenés és Drámaszínház főrendezője, akinek színházművészete jól illeszkedik a Budapesti Nemzeti Színház eszményéhez, mely a hagyomány, korszerűség és nemzetköziség jegyében szólaltatja meg műveit.

-
Interjúk
Az életem nyomokban tartalmaz boldogságot
Papp János sokszínű életébe, pályájába engedett betekintést az interjú során és a címben megfogalmazott bölcsességet engedelmével, ajánlom mindenkinek, magamnak is megfontolásra! Lovas Ildikó -
Interjúk
„Amit másképp csinálnék, mert nagyon jó élmény volt nekem a rendezés
Először tehát erről a „kalandjáról” kérdeztem Kertész Pétert, aki ha jól számolom hivatalosan 60 esztendeje van a pályán, hiszen 1965-ben diplomázott, igaz, már főiskolásként is voltak sikerei. Lovas Ildikó -
Interjúk
Beleszülettem a színház világába
Cseke Péter 18 éve vezeti a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházat. Vallja, hogy egy színház akkor jó, ha úgy működik, mint egy könyvtár: mindenki megtalálja a kedvére valót. Zsigmond Lilian






















