Portré
Vizin Viktória
Életrajz
Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Szegedi Konzervatóriumában kezdte tanulmányait. 1996-ban megnyerte a Nicolae Bretan Nemzetközi Énekversenyt Kolozsvárott, később az énekművészet legmagasabb fokozatát, a vokális zenetudományi doktori címet kapta meg. 1997-ben a budapesti Falstaff Versenyen a „Legjobb magyar versenyző” díját nyerte el. Azóta számos énekverseny díjazottjaként világkarriert épített, mezzoszoprán főszerepek sorát énekelte a legjelentősebb nemzetközi házakban. A Bécsi Staatsoper, a londoni Covent Garden, a chicagói és a Los Angeles-i Opera, a Carnegie Hall , valamint a New York-i Metropolitan színpadai mellett Távol-Keleten játszotta többek között a Carmen címszerepét, Verdi Rigolettójának Maddalenáját és Delilát (Saint-Saens: Sámson és Delila). Carmen szerepe szinte egybeforrt Vizin Viktória személyével, a budapesti Operaház közönsége nagy alkalomnak, az énekesnő 100. Carmen-alakításának lehet tanúja 2012. október 7-én.
-
Művészek írták
Kurázsi mama – háborúink krónikája
A 2022-es Bakkhánsnők kapcsán írtam Terzopuloszról, a rendezőről: „Berlinben, Heiner Müller korszakos színházcsinálóval indult a 70-es években. Vele hozta létre 1994-ben a Nemzetközi Színházi Olimpiát, amit a tervek szerint jövőre Magyarország rendez meg. Terzopulosz mostani rendezése jó előjel.” Az általa keltett előérzet beteljesedett. 2024-ben Kurázsi mama is olyan nagyformátumú előadás, ami többet jelent önmagánál. Szegő György -
Művészek írták
Pinokkió
A Vígszínháznál mese-musicalben Presser Gábor-Sztevanovity Dusán 35 éve töretlen sikerű A padlás musicalje a mérce. És ezzel is konferálták fel most a Karácsony előtt műsorra tűzött Pinokkiót. Szegő György -
Művészek írták
Abszurd királyság
A Műcsarnok abban a reményben vette fel idei programjába az Übü király drámához köthető, élményszerű ugyanakkor informatív tárlatát, hogy az a kánont szélesíti és bizonnyal „művészetet művészettel csináló” kiállítás. Új kutatásokat prezentál: látványos módon.