Portré
Oberfrank Pál
színész
igazgató
rendező
színpadra alkalmazta
Életrajz
Oberfrank Pál (Budapest, 1964. május 3.) színművész.
A budapesti Piarista Gimnáziumba járt középiskolába, s az iskolai diákszínjátszókör előadásain rendszeresen szerepelt. A Külkereskedelmi Főiskola áruforgalmi szakát végezte el 1986-ban, majd a Nemzeti Színház stúdiósa volt egy évig. 1987 és 1991 között járt a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. 1991-ben diplomázott, s a Vígszínházhoz szerződött. 2008-ig volt a Vígszínház tagja, 2008-tól szabadfoglalkozású színészkét dolgozikTanulmányok: Színház és Filmművészeti Főiskola 1991

Képsorozatok
Válassza ki a keresett személy nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
-
Interjúk
Az semmi – ezt hallgasd meg!
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk. Rojkó Annamária -
Interjúk
„Lélek nélkül nincs is emberi arca semminek”
Interjú Hegedűs D. Gézával a gyermeki rácsodálkozásról és nagy fordulópontokról, a kitaposott ösvényekről és a színház örökkévalóságáról Kozma András -
Művészek írták
Olasz szalmakalap
„Engem általában lenyűgöz egy színpadi szöveg..., Ez a legfontosabb: olyan anyagot találni, ami meghozza a kedvemet. Az Olasz szalmakalap színtiszta színház. Mindig nagy kedvet csinál a munkához – ezért rendeztem meg már korábban is – mert örömből fakad.” (Silviu Purcǎrete rendező) Szegő György