Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Portré

    Nagy József

    színész koncepció rendező díszlettervező koreográfus koreográfia

    Életrajz

    Nagy József 1957-ben született a délvidéki Magyarkanizsán, ám több mint húsz éve Franciaországban él. Itt hozta létre 1986-ban saját társulatát, a Jel Színházat, mely rögtön első előadásával (1987, Pekingi kacsa) berobbant a francia kulturális életbe, és Nagy József rövid idő alatt nemzetközi hírű koreográfussá vált. A művész 1995 óta az orléans-i koreográfiai központ igazgatója és rengeteg szakmai elismerést tudhat maga mögött. 2006-ban az avignoni előadóművészeti fesztivál igazgatójává és egyben díszvendégévé választották, ahol - a külön erre az alkalomra készült - Asobu című előadása hatalmas sikert aratott.

    Nagy József sikere tehetségének, munkabírásának, újító szellemének és - nem utolsó sorban - sokoldalúságának köszönhető. A koreográfus képzőművésznek készült; fotóiból ma is rendszeresen szerveznek világszerte kiállításokat, ez irányú érdeklődése koreográfiáiban is megmutatkozik. Az évek során zene iránti vonzalma ugyancsak előadásainak szervező erejévé vált. Darabjaiban rendszeresen használ népi és jazz elemekből építkező élő zenei kíséretet a legelismertebb magyar és külföldi zenészek segítségével. Egyaránt merít ihletet Kelet (pl. a japán butoh) és Nyugat (kontakt tánc, új cirkusz) művészeti hagyományaiból. Előadásai a tánc, a színház, a cirkusz, a pantomim és a bábszínház határvonalán mozognak. Munkáinak színvonala és sokrétűsége bizonyíték arra, hogy az igazi művészet, illetve művész mentes minden földrajzi és műfaji kötöttségtől.
    Nagy József
    Válassza ki a keresett személy nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • Interjúk

      Az életem nyomokban tartalmaz boldogságot

      Papp János sokszínű életébe, pályájába engedett betekintést az interjú során és a címben megfogalmazott bölcsességet engedelmével, ajánlom mindenkinek, magamnak is megfontolásra!
      Lovas Ildikó
      2025. december 8.
    • Interjúk

      „Amit másképp csinálnék, mert nagyon jó élmény volt nekem a rendezés

      Először tehát erről a „kalandjáról” kérdeztem Kertész Pétert, aki ha jól számolom hivatalosan 60 esztendeje van a pályán, hiszen 1965-ben diplomázott, igaz, már főiskolásként is voltak sikerei.
      Lovas Ildikó
      2025. december 2.
    • Interjúk

      Beleszülettem a színház világába

      Cseke Péter 18 éve vezeti a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházat. Vallja, hogy egy színház akkor jó, ha úgy működik, mint egy könyvtár: mindenki megtalálja a kedvére valót.
      Zsigmond Lilian
      2025. december 2.

    Bemutatók képekben

    • De mi lett a nővel?
      Gózon Gyula Kamaraszínház De mi lett a nővel?
      rendezőTasnádi Csaba
    • Mindent anyámról
      Budaörsi Latinovits Színház Mindent anyámról
      rendezőZsótér Sándor
    • Könnyűvel indul
      Vígszíház Házi Színpad Könnyűvel indul
      rendezőPass Andrea
    • Gettó
      Miskolci színház Gettó
      rendezőBéres Attila

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu