Portré
Julia Müer
Életrajz
Művészettörténetet és filozófiát tanult Mainzban és Stuttgartban, majd 1999-től díszlet- és jelmeztervezést a Drezdai Képzőművészeti Főiskolán, ahol mesterei Andreas Reinhardt, Henning Schaller és Johannes Leiacker voltak. 2003 és 2008 között Johannes Leiacker mellett állandó asszisztenseként dolgozott. 2005-ben elnyerte a Hellerau Művészetek Európai Központjának ösztöndíját. 2007-ben az Európai Operaházak Rendezői-díjának 2. helyezésével tüntették ki azt a Ruszalka produkciót, melyet Katharina Thoma rendezővel közösen alkotott. Ugyanebben az évben döntős volt az 5. Nemzetközi Díszlet- és Rendezői Versenyen, Grazban. A drezdai Semperoperben Gounod Faustjának jelmeztervezőjeként debütált 2008-ban. 2009-ben a Malmői Operaházban Katharina Thoma rendezésében színpadra állított Vanessa (Samuel Barber) előadáshoz készített díszlet- és jelmezterveket. 2010-ben az Albert Herring látványterveit készíti, a Keith Warner rendezte produkciót a Montepulcianoi Nemzetközi Cantiere d’Arte Fesztiválon mutatják be.

-
Interjúk
Az életem nyomokban tartalmaz boldogságot
Papp János sokszínű életébe, pályájába engedett betekintést az interjú során és a címben megfogalmazott bölcsességet engedelmével, ajánlom mindenkinek, magamnak is megfontolásra! Lovas Ildikó -
Művészek írták
Tündérpalota, ma – Csongor és Tünde
A Csongor és Tünde drámairodalmunk harmadik óriása – színpadra állítása örök kihívás volt és lesz. Vörösmarty Mihály instrukcióként nagy mennyiségben írt elő szcenikai csodákat, varázslatokat, amelyektől 1830 óta a mű nem a rendezők, inkább a látványtervezők álma. Szegő György -
Interjúk
Apám morális tartása az, ami beárazta vagy bemérte, hogy nekem miről mi az ítéletem
Verebes István színész, rendező, közéleti ember. Pályája évtizedeken átível, a színház, televízió és a publicisztika világába egyaránt. Lovas Ildikó






















