Portré
Döbrei Dénes
színész
mozgás
rendező
mentor
író
koreográfus
színpadi mozgás
Életrajz
1961-ben született Horgoson. 1985-ben színészként diplomázott az Újvidéki Művészeti Akadémián. 1989-1991 között a Szabadkai Népszínház tagja, miközben Lálity István rendezővel megalapítja a Nyári Mozi Színházi Közösséget. 1989-től Franciaországban Nagy József koreográfussal dolgozik rendszeresen, a Jel Színház tagja. 2000 óta Min Tanaka japán táncos-koreográfussal működik együtt, valamint dolgozik Dušan Jovanovićtyal, Istok Kovačcsal , Haris Pašovićtyal, Julyan Hemiltonnal, koreográfusként-táncosként pedig saját előadásokat készít. 2006-tól a toulouse-i Leda Színésziskola mozgástanára.

Válassza ki a keresett személy nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
-
Interjúk
Az semmi – ezt hallgasd meg!
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk. Rojkó Annamária -
Interjúk
„Lélek nélkül nincs is emberi arca semminek”
Interjú Hegedűs D. Gézával a gyermeki rácsodálkozásról és nagy fordulópontokról, a kitaposott ösvényekről és a színház örökkévalóságáról Kozma András -
Művészek írták
Olasz szalmakalap
„Engem általában lenyűgöz egy színpadi szöveg..., Ez a legfontosabb: olyan anyagot találni, ami meghozza a kedvemet. Az Olasz szalmakalap színtiszta színház. Mindig nagy kedvet csinál a munkához – ezért rendeztem meg már korábban is – mert örömből fakad.” (Silviu Purcǎrete rendező) Szegő György