Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Portré

    Balsai Móni

    színész

    Életrajz

    Újpesten nőtt fel. Volt búvárúszó, egy ideig versenyszerűen szertornázott is, illetve egy időben műugró akart lenni. Saját bevallása alapján nem versenyző alkat, hanem csapatjátékos.

    1989-ben, tizenkét évesen az Angyalföldi Gyermekszínháznál kezdte meg gyermekszínészként pályafutását. Színi tanulmányait 1990−1994 között a budapesti Operettszínháznál végezte, amit 1998−2001 között a József Attila Színház Stúdiójában folytatott. Közben letett egy kozmetikusvizsgát is. 2001-től játszik a Győri Nemzeti Színház társulatában – ahova Korcsmáros György vette fel, akit mestereként tisztel Ács János mellett, aki „kihozta” a naiva szerepkörből – és a Játékszínben. 2007-től a Pesti Magyar Színháztársulatának tagja volt, a 2016-2017-es évadtól szabadúszó.

    Vendégművészként játszott a Soproni Petőfi Színház, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, a Sirály, a Vörösmarty Színház és a Vidám Színpad (ma Centrál Színház) előadásaiban. Olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint: Tordy Géza, Ács János, Korcsmáros György, Balázsovits Lajos, Kiss Csaba, Guelmino Sándor, Iglódi István, Forgács Péter, Funtek Frigyes, Galambos Péter, Pinczés István és Bujtor István. A színpadon többek között Béres Ilonától, Gyöngyössy Katalintól, Kerekes Évától, Kocsis Judittól, Molnár Piroskától, Pápai Erikától, Váradi Évától tanult sokat.

    Színházi szerepei mellett játszik sorozatban, filmekben. Így például gyakori szereplője Ujj Mészáros Károly filmjeinek és 2014-ben Till Attila Tiszta szívvel munkacímű, második játékfilmjében is főszerepet kapott. E mellett szinkronizál is.

     

     

    Balsai Móni
    Válassza ki a keresett személy nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • Művészek írták

      Tündérpalota, ma – Csongor és Tünde

      A Csongor és Tünde drámairodalmunk harmadik óriása – színpadra állítása örök kihívás volt és lesz. Vörösmarty Mihály instrukcióként nagy mennyiségben írt elő szcenikai csodákat, varázslatokat, amelyektől 1830 óta a mű nem a rendezők, inkább a látványtervezők álma.
      Szegő György
      2025. december 2.
    • Interjúk

      Apám morális tartása az, ami beárazta vagy bemérte, hogy nekem miről mi az ítéletem

      Verebes István színész, rendező, közéleti ember. Pályája évtizedeken átível, a színház, televízió és a publicisztika világába egyaránt.
      Lovas Ildikó
      2025. november 23.
    • Interjúk

      „... az föld pedig vala ékesség nélkül való és puszta és setétség vala és az Úrnak lelke táplálja vala az vizeket…”

      …köszönés után a Vizsolyi Biblia szavaival fogad Csernus Mariann, akivel utoljára 3 éve beszélgettem, amikor a Bethlen Téri Színházban ismét előadta a Biblia maga által dramatizált változatát, amelyet négy évtizeden keresztül játszott szerte az országban.
      Lovas Ildikó
      2025. november 19.

    Bemutatók képekben

    • Csongor és Tünde
      Nemzeti Színház Csongor és Tünde
      rendezőVidnyánszky Attila
    • A színházcsináló
      Orlai Produkciós Iroda A színházcsináló
      rendezőPelsőczy Réka
    • Máli néni
      Miskolc kamara Máli néni
      rendezőCsiszár Imre
    • let’s go japan with the kids
      Trafó let’s go japan with the kids
      rendezőÖrdög Tamás

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu