Portré
Ábrahám Irén
színész
szervező
Életrajz
1949. október 31-én született Kikindán. A kanizsai Mezőgazdasági Szakközépiskola befejezése után iratkozott a Marosvásárhelyi Színművészeti Akadémiára, ahol 1975-ben szerzett diplomát, Gergely Géza és Csorba András osztályában.
1977 óta tagja az Újvidéki Színház társulatának.
Az Újvidéki Színház Színes Szilánkok Diákszínpadának alapítótagja, nyolc évig vezetője, és ma is tevékenyen részt vesz a munkában.
Díj:
2006: Határon Túli Magyar Színházak XVIII. Fesztiválja, Kisvárda, Az Oktatási és Kulturális Minisztérium ÉLETMŰ DÍJA

Képsorozatok
Válassza ki a keresett személy nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
-
Interjúk
Az semmi – ezt hallgasd meg!
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk. Rojkó Annamária -
Interjúk
„Lélek nélkül nincs is emberi arca semminek”
Interjú Hegedűs D. Gézával a gyermeki rácsodálkozásról és nagy fordulópontokról, a kitaposott ösvényekről és a színház örökkévalóságáról Kozma András -
Művészek írták
Olasz szalmakalap
„Engem általában lenyűgöz egy színpadi szöveg..., Ez a legfontosabb: olyan anyagot találni, ami meghozza a kedvemet. Az Olasz szalmakalap színtiszta színház. Mindig nagy kedvet csinál a munkához – ezért rendeztem meg már korábban is – mert örömből fakad.” (Silviu Purcǎrete rendező) Szegő György