Portré
Rame Lahaj
színész
Életrajz
Az albán tenor Koszovóban született, 1983-ban. Tanulmányait a Tiranai Művészeti Akadémián végezte. Az elmúlt években számtalan koncertet adott Európa-szerte, illetve az Egyesült Államokban. Több énekversenyen ért el jelentős eredményt, legutóbb 2010-ben a Riccardo Zandonai verseny második helyezettje lett. Ezután debütált Németországban az Eutin Fesztiválon a Traviata Alfredo Germont szerepében. Eddigi pályafutása során olyan művészekkel dolgozott együtt, mint Gustav Kuhn, Vito Maria Brunetti, Saimir Pirgu, vagy Carmen Gonzales.

Válassza ki a keresett személy nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
-
Interjúk
A senki fája
Árpád, elindítom a telefonon a rögzítést, kezdjük.
– Velem ilyen tekerős izével kellene felvenni ezt a beszélgetést, amivel Bartókék dolgoztak annak idején. A régmúltból maradtam itt, az passzolna hozzám.Bérczes László -
Interjúk
Öt és fél évtized a fényben
László Béla neve több generáció számára összeforrt a szolnoki Szigligeti Színház előadásaival. Több mint ötvenöt éve dolgozik a színházi háttérben, világosítóként majd fővilágosítóként rendezők, színészek és nézők élményeit formálja láthatatlanul, mégis meghatározó módon. Váradi Nóra -
Művészek írták
Frankenstein – avagy a modern Prométheusz
Kétszáz éve Percy B. Shelley és felesége, Mary a baráttal, Lord Bayronnal írósdit játszottak. Mary 19 évesen így írta meg az ikonikussá vált Frankenstein regényt. Sok átdolgozás lett, hiszen a közönség szeret borzongani. Itt csak a 16 éven felül. Garai Judit és Hegymegi Máté új változata ma lényegében látványszínház. Szegő György






















