Portré
Mészáros Árpád
Életrajz
Én, Mészáros Árpád 1982. március 30-án születtem Zentán. Az általános iskolát Becsén végeztem 1997-ben. A középiskolát Kecskeméten elektroműszerész szakon a Kandó Kálmán Szakközépiskolában, 2001-ben. Még ez évben beiratkoztam az Újvidéki Magyar Tanszékre, de két év után átmentem a Színművészeti Akadémiára, Hernyák György osztályába. 2006. szeptember 7-től a Kosztolányi Dezső Színházban vagyok leszerződve.
Díjak:
- 2008-ban a Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT) kollégáival (Béres Mártával, Erdély Andreával és Mikes Imre Elekkel) együtt különdíjat kapott a szakmai zsűritől az Urbi et orbi előadásban nyújtott művészi teljesítményért
- 2010-ben a Vajdasági Hivatásos Színházak 60. Fesztiváljának különdíja a The Beach c. előadás színészeinek (Béres Márta, Erdély Andrea, Mészáros Árpád, Mikes Imre Elek)
- Színészi alakításért járó Sterija-díj - 56. Sterija Játékok - 2011
„Megtanultam: szűrni kell” - TARKA VILÁG (címleptörténet) Egy újabb baráti beszélgetés: ezúttal Mészáros Árpáddal (Török Arnold, Magyar Szó)

-
Interjúk
Az semmi – ezt hallgasd meg!
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk. Rojkó Annamária -
Interjúk
„Lélek nélkül nincs is emberi arca semminek”
Interjú Hegedűs D. Gézával a gyermeki rácsodálkozásról és nagy fordulópontokról, a kitaposott ösvényekről és a színház örökkévalóságáról Kozma András -
Művészek írták
Olasz szalmakalap
„Engem általában lenyűgöz egy színpadi szöveg..., Ez a legfontosabb: olyan anyagot találni, ami meghozza a kedvemet. Az Olasz szalmakalap színtiszta színház. Mindig nagy kedvet csinál a munkához – ezért rendeztem meg már korábban is – mert örömből fakad.” (Silviu Purcǎrete rendező) Szegő György