Portré
Marko Mandić
színész
szerző
Életrajz
Szülőföldjén, Szlovéniában közismert színész, előadóművész, a nemzetközi színházi köröknek is egyre elismertebb alkotója. A 2007-es Berlini Filmszemlén jelölték a Shooting Stars (Feltörekvő Csillagok) kategóriában, de emellett pályáját számos más szakmai elismerés is övezi. A ljubljanai Színművészeti Akadémián diplomázott, majd két évig a New York-i HB Stúdióban és a Lee Strasberg Theatre Institute-ban folytatta tanulányait. A Szlovén Nemzeti Színház társulatának állandó tagja. A Via Negativa projektjeiben is szerepel meggyőző színpadi jelenléttel, a saját előadói lehetőségeinek teljes tudatában: „Az egyetlen olyan pillanat, amelynek semmi köze sincs a színjátszáshoz, az az ejakuláció. Azt nem tudom eljátszani.”

Válassza ki a keresett személy nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
-
Interjúk
A senki fája
Árpád, elindítom a telefonon a rögzítést, kezdjük.
– Velem ilyen tekerős izével kellene felvenni ezt a beszélgetést, amivel Bartókék dolgoztak annak idején. A régmúltból maradtam itt, az passzolna hozzám.Bérczes László -
Interjúk
Öt és fél évtized a fényben
László Béla neve több generáció számára összeforrt a szolnoki Szigligeti Színház előadásaival. Több mint ötvenöt éve dolgozik a színházi háttérben, világosítóként majd fővilágosítóként rendezők, színészek és nézők élményeit formálja láthatatlanul, mégis meghatározó módon. Váradi Nóra -
Művészek írták
Frankenstein – avagy a modern Prométheusz
Kétszáz éve Percy B. Shelley és felesége, Mary a baráttal, Lord Bayronnal írósdit játszottak. Mary 19 évesen így írta meg az ikonikussá vált Frankenstein regényt. Sok átdolgozás lett, hiszen a közönség szeret borzongani. Itt csak a 16 éven felül. Garai Judit és Hegymegi Máté új változata ma lényegében látványszínház. Szegő György






















