Portré
Borbás Gabi
színész
Életrajz
Életpályája: Borbás Gabi 1949-ben született Budapesten, diplomáját pedig 1973-ban szerezte meg a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Ezek után a József Attila Színház szerződtette, de több mint három és fél évtizedes pályafutása során fellépett más rangos intézményekben is. 1984 és 1992 között a Játékszínben, a Városmajori Szabadtéri Színpadon és a Radnóti Miklós Színházban láthatták a nézők, 1994-től 2003-ig pedig a Soproni Petőfi Színház tagja volt. 2003 óta szabadúszó.
Díjak:
Rádiójátékokért 7 nívódíj;
Jászai Mari-díj 1998;
Kabos Gyula-díj 1998 (soproni színházi díj)
Aase-díj (2010)

Válassza ki a keresett személy nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
-
Interjúk
Az semmi – ezt hallgasd meg!
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk. Rojkó Annamária -
Interjúk
„Lélek nélkül nincs is emberi arca semminek”
Interjú Hegedűs D. Gézával a gyermeki rácsodálkozásról és nagy fordulópontokról, a kitaposott ösvényekről és a színház örökkévalóságáról Kozma András -
Művészek írták
Olasz szalmakalap
„Engem általában lenyűgöz egy színpadi szöveg..., Ez a legfontosabb: olyan anyagot találni, ami meghozza a kedvemet. Az Olasz szalmakalap színtiszta színház. Mindig nagy kedvet csinál a munkához – ezért rendeztem meg már korábban is – mert örömből fakad.” (Silviu Purcǎrete rendező) Szegő György