Hírek

Péntektől Lévay Viktóriát, az előadás rendezőjét Szabó Dorottya helyett Ruth szerepében láthatja a közönség, míg Kovács Gyopár Venczli Zóra többkarakteres szerepét veszi át.
Sok sikert és örömet kívánunk nekik ezekben a szerepekben!
🌻 Naptárlányok 🌻
Színmű
Kelemen László Kamaraszínház
Az előadás hossza: 160 perc 1 szünettel
Az angol kisvárosban élő középkorú barátnők évek, évtizedek óta tartanak össze jóban, rosszban, egészségben, betegségben és nem utolsó sorban közösségi események szervezésében, kisebb nagyobb sikerrel. Erős bennük a versenyszellem, hiszen lépten-nyomon arra kényszerülnek, hogy bebizonyítsák, az ő nőegyletük süteményei a legomlósabbak, az ő teapartijuk a legnemzetközibb és az ő cukkínijük a legegyenesebb. Egy magánéleti tragédia következtében azonban egy sokkal nemesebb célt tűznek ki maguk elé, melyhez sok pénzre van szükségük, s tudják, holmi tombola ezt nem fogja fedezni. Olyan megoldáshoz folyamodnak, mely mindannyiuk számára saját határaik átlépését követeli meg. Hosszas vívódás után bevállalják, hogy szerepelnek egy falinaptáron, és nem elég, hogy démonjaikkal megküzdöttek, még a nőegylet jóváhagyása is szükséges a jótékonykodás nem mindennapi formájához.
„Csak azért léptem be a nőegyletbe, mert az anyósomat boldoggá tette. Bénán sütök, utálok kötni, és mivel nem valószínű, hogy George Clooney valaha is tiszteletét teszi nálunk, kevés okom van arra, hogy tag legyek. Kivéve, hogy pénzt akarok gyűjteni egy olyan ember emlékére, akit mindannyian szerettünk. És ennek érdekében hajlandó vagyok levetkőzni is.” (Chris)
Színlap és szereposztás ITT.
-
Interjúk
Az semmi – ezt hallgasd meg!
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk. Rojkó Annamária -
Művészek írták
Peter Lindbergh – Budapest Fotó Fesztivál
A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok 2025-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg közös fesztiválnyitó kiállítását – idén Peter Lindbergh ikonikus fotóiból válogatva. A nemrég elhunyt fotóművész műcsarnoki tárlatát fia, Simon Brodbeck, a BPF eseményét Mucsy Szilvia, a fesztivál igazgatója nyitotta meg. Szegő György -
Művészek írták
Olasz szalmakalap
„Engem általában lenyűgöz egy színpadi szöveg..., Ez a legfontosabb: olyan anyagot találni, ami meghozza a kedvemet. Az Olasz szalmakalap színtiszta színház. Mindig nagy kedvet csinál a munkához – ezért rendeztem meg már korábban is – mert örömből fakad.” (Silviu Purcǎrete rendező) Szegő György