-
Maszk
33. THEALTER plusz kisfesztivál!
A 33. THEALTER plusz kisfesztivált szeptember 28. és október 1. között, azaz csütörtöktől vasárnapig rendezik meg Szegeden a Régi Zsinagógában. A fesztivál táncszínházzal, fizikai színházzal, fizikai bábszínházzal, prózai előadással és egy különleges koncerttel is várja vendégeit
Képes beszámoló
-
A Vígszínházban bemutatták Molnár Ferenc: Az üvegcipő című vígjátékát Mohácsi János rendezésében.2023. szeptember 21.
-
Örkény Színház
Sok zene, gyerekprogramok, portrébeszélgetések a 12. Örkény Kerten
Tizenkettedik alkalommal szervezi meg az Örkény Színház évadnyitó programját szeptember 9-én, melynek keretében az érdeklődők találkozhatnak a teátrum művészeivel, kedvezményesen válthatnak jegyet az előadásokra, valamint lehetőségük nyílik támogatni az Örkényben őszre szervezett FreeSZFE Fesztivál létrejöttét is. -
Petőfi x Szendrey: szabadakarat>>>>
Koncerthangulatú történetet, a hamarosan színpadra kerülő szabadakarat>>>> című előadás. A csak néhány napra tervezett „pop-up produkció” bemutatója október 21-22-én lesz az Erkel Színházban, a főszerepben – mások mellett – Schoblocher Barbarával, Ember Márkkal, AKC Misivel és Filoval. -
Katona József Színház
Az ember tragédiája – Embtrag címmel – és a Sorstalanság tantermi előadása is színre kerül idén a Katonában
A budapesti Katona József Színház augusztus 21-én tartotta az évadnyitó társulati ülését. Dr. Bősz Anett, humán területekért felelős főpolgármester-helyettes jubileumi díjat adott át a társulat kötelékében 40 éve dolgozó munkatársaknak
-
Interjúk
„Az emberközpontú, emberséges színházban hiszek”
Bandi András Zsolt. A huncut-mosolyú, kócos szemöldökű, a vérprofi, a maximalista, az igazi nagy tehetségű színész, s az igazán emberséges ember, akinek mindenkihez van pár kedves szava, vagy egy humoros beköpése. Szerda Zsófi -
Művészek írták
Abszurd királyság
A Műcsarnok abban a reményben vette fel idei programjába az Übü király drámához köthető, élményszerű ugyanakkor informatív tárlatát, hogy az a kánont szélesíti és bizonnyal „művészetet művészettel csináló” kiállítás. Új kutatásokat prezentál: látványos módon.
ÖRDÖGSZEKÉREN
Album Ilovszky Béla fotóival
-
Egri színház
12. Egri Stúdiószínházi Táncfesztivál
Szeptember 27-e és október 1-je között várjuk Önöket szeretettel nagy sikerű stúdiószínházi táncfesztiválunkra! -
Szuper produkciók nyáron a Tokaj Fesztiválkatlanban
Idén nyáron is számos siker produkcióval, hazai fellépőkkel várják a közönséget az ország egyik legnagyobb szabadtéri színházába, a Tokaj Fesztiválkatlanba! -
Kisvárdai színházi találkozó
A Magyar Színházak 35. Kisvárdai Fesztiválja 2023
35. alkalommal rendezik meg június 23-tól Magyarország egyik legrégebbi, 1989-től évente megrendezett és legnagyobb hagyományokkal bíró színházi seregszemléje, a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja.
Bemutatók képekben
Hírek
-
Osonó Színházmûhely
Budapesten tartja évadzáró előadását az Osonó Színházműhely
Az RS9 Színházban lesz látható június 10-én az idei évad utolsó osonós előadása. Az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című, a fiatalok személyes történeteit feldolgozó produkciót a 10. Színházi Olimpia keretében mutatja be a társulat.
-
Margitszigeti Szabadtéri Színpad
Időutazás a Margitszigeten
Egészen rendhagyó, borzongatóan látványosnak ígérkező produkcióval készül május 28-án a Margitszigeti Színház. Az esemény lehetőséget kínál minden korosztálynak, hogy átélhessék a Jurassic Park varázslatos világát. -
A teljesség felé – Gryllus Dániel dalsorozata Erdélyben
Erdélyi turnéra indul A teljesség felé című előadás, Gryllus Dániel dalsorozata, melyet Weöres Sándor költői prózájából állított össze. A dalokat húsz tagú csapat szólaltatja meg. -
Magyar Állami Népi Együttes
Hajnali Hold – Magyar Állami Nép Együttes
A Magyar Állami Népi Együttes május 12-én mutatja be a felújított, Hajnali Hold című előadását. Az előadás a Kárpát-medence néphagyományait feldolgozó, a női princípiumot a figyelem középpontjába állító, a „rítusokat felemlegető” táncszínház. -
Kisvárdai színházi találkozó
Magyar Színházak 35. Kisvárdai Fesztiválja
35. alkalommal, június 23. és július 1. között rendezik meg Magyarország egyik legjelentősebb színházi seregszemléjét, a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválját, a színházi szakma és a nagyközönség számára. -
Madách Színház
Világsikerek a Madách Színház színpadán!
A Madách Színház nagyszabású vállalkozásba kezd: 2023 őszén egy hónap különbséggel mutatja be a Pretty Woman és a Six című zenés műveket, így áprilistól két nagy zenés produkció előkészületei folynak egy időben a színházban. -
Monarchia Operett
Oszvald Marika születésnapi jutalomjátéka az Erkel Színházban
Oszvald Marika 71. születésnapja, és pályafutásának 50. évfordulója alkalmából a Monarchia Operett és a Pesti Broadway Alapítvány különleges operettünneppel lepi meg a Kossuth-díjas érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. -
Terminál Workhouse
Petőfi 2.0.0. : Forr a dalunk!
Vagány vers-zenélés a Terminal Workhouse produkciójában, Csányi Dávid és Nemcsók Nóra főszereplésével. Petőfi, mint a kor az influenszere vagy poppsztárja? Miért ne!? – ezzel a gondolattal játszik el a a társulat legújabb előadása, a Forr a dalunk! -
Nemzeti Színház
Alessandro Serra: „A színház az a hely, ahol az ember megmentheti a lelkét”
Ismét a MITEM meghívására érkezik Budapestre Alessandro Serra és társulata, akik a Színházi Olimpia keretében Shakespeare A vihar című művét viszik április 29-30-án színpadra a Nemzeti Színházban.
Budapesti színházak
-
Gózon Gyula Kamaraszínház
Folytatódik a múlt tanévben megkezdett tantermi előadás-sorozatunk!
Az elkövetkezendő hetekben -a Lázár Ervin program keretében- Csukás István Ágacska című mesejátékával látogat el Rákosmente iskoláiba a Gózon Gyula Kamaraszínház vendégeként Quintus Konrád csapata. (Bővebben a cikkben) -
Rózsavölgyi Szalon Arts & Café
Novemberi műsorunk már elérhető!
Értesítjük kedves Közönségünket, hogy a Rózsavölgyi Szalon november havi előadásaira megkezdtük az értékesítést.
Vidéki színházak
-
Kecskeméti színház
Ne most, drágám! Hanem mikor? – Útjára indult a kamaraszínházi évad a Kecskeméti Nemzeti Színházban
Újabb Ray Cooney-bohózattal nyitotta meg kamaraszínházi évadát a Kecskeméti Nemzeti Színház. A főszerepben a mindenkori nagy nevettető: Járai Máté, társa ezúttal a Cirkuszhercegnőből már jól ismert Nagy Sándor. -
Kecskeméti színház
Lezsák Sándor nyitotta meg Keresztes Dóra és Orosz István kiállítását
A tárlat megtekinthető 2023. október 27-ig a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház nézőtéri büféjében, nyitvatartási időben. -
Kecskeméti színház
“Az Ég tartja Kecskemétet” – reflektorfényben Szent Erzsébet
Hivatalosan is megnyitotta nagyszínházi évadát a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház szeptember 22-én, Az Ég tartja a Földet - Erzsébet, a szerelem szentje című musicallel. A darab a hit, a belső szépség, a szellem és a lélek találkozását dolgozza fel. -
Egri színház
12. Egri Stúdiószínházi Táncfesztivál
Szeptember 27-e és október 1-je között várjuk Önöket szeretettel nagy sikerű stúdiószínházi táncfesztiválunkra! -
Kecskeméti színház
ŐSZI KUPONNAPOKKAL VÁRJUK ÖNÖKET
Szeptember 8-10. között vehető igénybe a kedvezmény.
Határon túli színházak
-
Szatmári színház
Teltház előtt játssza a My Fair Lady musicalt a társulat Bukarestben
Szeptember 28-án lesz a rendkívül népszerű musical bemutatója Szatmárnémetiben, a közönség viszont előbemutatóként 26-án és 27-én is láthatja a produkciót. -
Szatmárnémeti Bábtagozat
Ünnepel a Brighella Bábtagozat: bábelőadások az ünnepi hétvégén
Alapításának 20. évfordulóját ünnepli a Harag György Társulat Brighella Bábtagozata. A kétnapos rendezvény keretében színpadra lépnek az ünnepeltek is, de jelentős szerep jut a balatonhenyei KL színháznak is, amely több bábelőadással kedveskedik majd a szatmári közönségnek, és a VagaBanda gólyalábas csapatnak, akik Miskolcról érkeznek. -
Szatmári színház
Babaelőadást mutat be a Brighella Bábtagozat
Szeptember 2-án 11 órai kezdettel az 1-4 éves gyermekeket és családjukat várják az Iparosotthon bábszínházi termébe, ahol a Harag György Társulat Brighella Bábtagozata az évad első bemutatóján egy babaelőadást tár a nagyközönség elé. -
Szatmári színház
Már kiválthatók az új évadra szóló szatmári felnőtt bérletek
Már tart a szatmári felnőtt bérletek értékesítése a Szatmárnémeti Északi Színház Horea utcai jegypénztárában. Régi bérleteseink helyeit szeptember 10-ig tartjuk fent! Bérletáraink nem változtak! -
Szatmári színház
In Memoriam Szatmári Ágnes - kiállítás nyílt a remek jelmez- és díszlettervező festményeiből
A szatmárnémeti magyar színtársulat történetében fontos szerepet játszik Szatmári Ágnes, aki kevéssel az immár 70. éve történt alapítás után csatlakozott a társulathoz és díszlet- és jelmeztervezői karrierje során 140 előadás létrehozásában vett részt.
Vegyes színházi hírek
-
Maszk
33. THEALTER plusz kisfesztivál!
A 33. THEALTER plusz kisfesztivált szeptember 28. és október 1. között, azaz csütörtöktől vasárnapig rendezik meg Szegeden a Régi Zsinagógában. A fesztivál táncszínházzal, fizikai színházzal, fizikai bábszínházzal, prózai előadással és egy különleges koncerttel is várja vendégeit -
Kisvárdai színházi találkozó
A Magyar Színházak 35. Kisvárdai Fesztiválja 2023
35. alkalommal rendezik meg június 23-tól Magyarország egyik legrégebbi, 1989-től évente megrendezett és legnagyobb hagyományokkal bíró színházi seregszemléje, a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja. -
Margitszigeti Szabadtéri Színpad
Összművészeti esttel zárul a 10. Színházi Olimpia a Margitszigeti Színházban
Összművészeti ünnepi esttel és Szent Iván éji látványos programmal zárul június 24-én az idei év legnagyobb színházi eseménye, a 10. Színházi Olimpia a Margitszigeti Színházban. -
Margitszigeti Szabadtéri Színpad
Bamboléo a Margitszigeten! Chico & the Gypsies
A katalán rumba és a latin pop koronázatlan királyai, a Chico & the Gypsies állnak június 14-én a Margitszigeti Színház deszkáira, hogy virtuóz gitárjátékukkal, szenvedélyes énekükkel és örökzöld slágereikkel hívják táncba a jelenlévőket.
Válogatás az archívumból
-
A Pesti Színházban bemutatták Nina Raine: Billy világa című színművét Szőcs Artur rendezésében.2011. december 16.
-
Interjúk
„Olyan, mintha most lennék igazán a közegemben.”
Láng Annamáriát, Budapest-Bécs között ingázva csíptem el. Az első szó, ami eszembe jut róla, hogy egy, József Attila-i értelemben véve: európai nő. Harmonikus és megnyugtató a jelenléte, kisimult a létezése és a gondolatai. Egész-séget sugároz kívül-belül. Gyulay Eszter
-
Örkény Színház
Évadot zárt az Örkény Színház
Az évadban több együttműködésre is sor került, március 27-én indult a Nyílt lapokkal, a WMN és az Örkény Színház közös műsora, ami mind a Spektrum Home-on, mind Youtube-on kiemelkedő nézettséget produkál. -
Interjúk
„Akkor se lenne hiányérzetem ha többé nem állnék színpadra színészként”
László Sándor. Színész, rendező, az újvidéki Művészeti Akadémia osztályvezető tanára. Középiskolásként dőlt el számára, hogy színész akar lenni, amikor egy Harag György-előadást nézett a szabadkai Népszínházban, s a színpadon egy koporsó volt, benne Árok Ferernc feküdt. Aki egyszer csak felült, és azt mondta: „Úgy döntöttem, gazember leszek.” – ez a mondat volt a döntő. Szerda Zsófia -
Székesfehérvári színház
2023/24-es évad Székesfehérváron a Vörösmarty Színházban
A színház ismét izgalmas évadot ígér a koronázóvárosban. Vígjátékokkal, útkereséssel, barátságtörténettel, musicallel várja a következő évadban a székesfehérvári Vörösmarty Színház régi és új nézőit. -
Katona József Színház
Lezárult a Katona 40. évada
Jubileumhoz méltó sikerek és eredmények, megtartotta évadzáró társulati ülését a budapesti Katona József Színház.
-
Interjúk
„Ahogy a növendékek figyelnek, az jelenti az elismerést”
Mindig tudta magáról, hogy egyszer tanítani fog, csak ennek formájáról nem volt elképzelése. Aztán négy esztendővel ezelőtt mesterkurzusra hívták, majd a Zeneakadémiától is érkezett felkérés ... Réfi Zsuzsa
-
Margitszigeti Szabadtéri Színpad
Bamboléo a Margitszigeten! Chico & the Gypsies
A katalán rumba és a latin pop koronázatlan királyai, a Chico & the Gypsies állnak június 14-én a Margitszigeti Színház deszkáira, hogy virtuóz gitárjátékukkal, szenvedélyes énekükkel és örökzöld slágereikkel hívják táncba a jelenlévőket. -
Interjúk
Klarinét és karmesteri pálca
Az élete felét végigdirigálta, hiszen hetvenedik születésnapján visszatekintve már harmincötéves karmesteri pályát tudhat maga mögött Berkes Kálmán. -
Művészek írták
Eternal Yorick – Life book Csaba Antal / díszlettervek
Antal Csaba indulásakor, a '70-es, '80-as években kialakult két kőszínházi iskola – a kaposvári és a szolnoki műhelyek – praxisával meghatározó módon hatott a színház művelőire és közönségükre. -
Kolozsvári színház
Prométheusz’22 a kolozsvári színház vendégjátéka
A Prométheusz’22 című magyar, román, szlovén és angol nyelvű előadás a 10. Színházi Olimpia keretében június 20-án, Thália Színházban, illetve június 22-én a Gyulai Várszínház Nyári Fesztiválján vendégszerepel.
-
Feledi Project
Újra látható a CAR(wo)MEN, az örök nőben rejlő sokszínűség
A Nemzeti Táncszínházban június 20-án újra látható lesz Feledi János-Feledi Project előadása, ami nem szokványos, már a cím is, Car(wo)men, azt sejteti, hogy itt valami egyedi táncszínházi produkciót láthat a közönség.
-
Petőfi-vendégjáték Berlinben
A berlini Collegium Hungaricumban mutatkozott be Az apostol, Szilágyi Bálint rendező Petőfi Sándor azonos című elbeszélő költeménye alapján készült színdarabja. -
Margitszigeti Szabadtéri Színpad
Összművészeti esttel zárul a 10. Színházi Olimpia a Margitszigeti Színházban
Összművészeti ünnepi esttel és Szent Iván éji látványos programmal zárul június 24-én az idei év legnagyobb színházi eseménye, a 10. Színházi Olimpia a Margitszigeti Színházban. -
Sepsiszentgyörgyi színház
Romániai ősbemutató lesz a Napraforgó
Hétköznapi helyzetekkel, hozzánk hasonló emberek napi küzdelmeivel találkozhat a néző Radu Afrim legújabb előadásában, melyet Pass Andrea Napraforgó című darabja nyomán állított színpadra a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata. -
Interjúk
„Ez a darab olyan, mint egy terápiás vagy tanácsadó előadás.”
Balsai Móni játssza a Shirley Valentine-t a Centrál Színházban. Willy Russell vígjátékát a színésznő férje, Ujj Mészáros Károly fordította és rendezte. A művészpár „szeretetcsomagjáról” a színésznőt kérdeztük.