-
Nemzeti Színház
Vadászidény – Először fogadott londoni társulatot a MITEM
Az idén negyvenéves londoni Complicité hozta el új produkcióját, a Nobel-díjas lengyel írónő Olga Tokarczuk művéből készült, Hajtsad ekédet a holtak csontjain át című előadást. A nemzetközi koprodukciós alkotás zajos sikerrel szerepelt a Nemzeti Színházban. Ungvári Judit
Képes beszámoló
-
Temesváron a TESZT rendezvénysorozatában bemutatták Ivo Dimcsev: A pokolba Jézussal című előadását Ivo Dimcsev rendezésében.2023. május 27.
-
Sepsiszentgyörgyi színház
Romániai ősbemutató lesz a Napraforgó
Hétköznapi helyzetekkel, hozzánk hasonló emberek napi küzdelmeivel találkozhat a néző Radu Afrim legújabb előadásában, melyet Pass Andrea Napraforgó című darabja nyomán állított színpadra a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata. -
Margitszigeti Szabadtéri Színpad
Időutazás a Margitszigeten
Egészen rendhagyó, borzongatóan látványosnak ígérkező produkcióval készül május 28-án a Margitszigeti Színház. Az esemény lehetőséget kínál minden korosztálynak, hogy átélhessék a Jurassic Park varázslatos világát. -
Kisvárdai színházi találkozó
Magyar Színházak 35. Kisvárdai Fesztiválja
35. alkalommal, június 23. és július 1. között rendezik meg Magyarország egyik legjelentősebb színházi seregszemléjét, a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválját, a színházi szakma és a nagyközönség számára. Fodor Krisztina
-
Magyar Állami Népi Együttes
Hajnali Hold – Magyar Állami Nép Együttes
A Magyar Állami Népi Együttes május 12-én mutatja be a felújított, Hajnali Hold című előadását. Az előadás a Kárpát-medence néphagyományait feldolgozó, a női princípiumot a figyelem középpontjába állító, a „rítusokat felemlegető” táncszínház. -
A teljesség felé – Gryllus Dániel dalsorozata Erdélyben
Erdélyi turnéra indul A teljesség felé című előadás, Gryllus Dániel dalsorozata, melyet Weöres Sándor költői prózájából állított össze. A dalokat húsz tagú csapat szólaltatja meg.
ÖRDÖGSZEKÉREN
Album Ilovszky Béla fotóival
-
Madách Színház
Világsikerek a Madách Színház színpadán!
A Madách Színház nagyszabású vállalkozásba kezd: 2023 őszén egy hónap különbséggel mutatja be a Pretty Woman és a Six című zenés műveket, így áprilistól két nagy zenés produkció előkészületei folynak egy időben a színházban. -
Terminál Workhouse
Petőfi 2.0.0. : Forr a dalunk!
Vagány vers-zenélés a Terminal Workhouse produkciójában, Csányi Dávid és Nemcsók Nóra főszereplésével. Petőfi, mint a kor az influenszere vagy poppsztárja? Miért ne!? – ezzel a gondolattal játszik el a a társulat legújabb előadása, a Forr a dalunk! -
Budapest Bábszínház
Világhírű bábművészek az Abstract fesztiválon
Május 6-19-ig rendezi meg a Budapest Bábszínház az Abstract – I. Budapesti Nemzetközi Kortárs Bábfesztivált a 10. Színházi Olimpia keretei között.
Bemutatók képekben
Hírek
-
Kolozsvári színház
A helység kalapácsa vendégjátéka a kolozsvári színházban
Március 15-én, a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében a budapesti Nemzeti Színház és a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház közös produkciója, A helység kalapácsa című vendégelőadás lesz látható Vidnyánszky Attila rendezésében.
-
Budapest Bábszínház
Dekameron 2023 – bemutató a Bábszínházban
A Budapest Bábszínház legújabb előadásának, a Dekameron 2023-nak a bemutatójára készülnek Szikszai Rémusz rendezésében, a premier március 11-én lesz. -
Orlai Produkciós Iroda
150. előadásához érkezik a Párterápia
A Belvárosi Színházban január 31-én 150. alkalommal játssza az Orlai Produkció a Párterápiát. -
Kolozsvári színház
Konstancán mutatják be a Prométheusz’22 című előadást
Harmadik állomásához érkezett a PROMÉTHEUSZ’22 magyar, román, szlovén és angol nyelvű koprodukciós előadás, mely az Európai Színházi Unió Katasztrófa projektje keretében valósult meg. -
XIV. Flesch Károly Nemzetközi Hegedűverseny
2023-ban ünnepelik Flesch Károly, a világhírű hegedűművész és pedagógus születésének 150. évfordulóját. Az ünnepi évadban ismét megrendezésre kerül a rangos XIV. Flesch Károly Nemzetközi Hegedűversenyt június 4-11. között. -
Marosvásárhelyi szinház
A Magyar Kultúra Napja Marosvásárhelyen
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata január 22-én, a magyar kultúra napjának égisze alatt rendhagyó bemutatóval várja közönségét. -
Marosvásárhelyi szinház
A tavasz ébredése – bemutató Marosvásárhelyen
Ricz Ármin rendező Frank Wedekind: A tavasz ébredése című művével mutatkozik be a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház közönségének. A bemutató január 12-én a a Színház Kistermében. -
Marosvásárhelyi szinház
Szentivánéji álom – szilveszteri bemutató Marosvásárhelyen
Idén a Tompa Miklós Társulat szilveszteri műsorán egy William Shakespeare átirat szerepel, melyet Mohácsi János rendez. -
Hajdu Szabolcs főszereplésével forog a Minden rendben
A Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjának támogatásával elkezdődött Sós Bálint Dániel Minden rendben című első mozifilmjének forgatása. A súlyos morális dilemmába keveredő apa drámájának főszerepében a 2017-ben az év filmművészének megválasztott Hajdu Szabolcs.
Budapesti színházak
-
Rózsavölgyi Szalon Arts & Café
Megrendített, felkavart, lesújtott
Köszönjük! Azt köszönjük, hogy amióta két napja nyilvánosságra került, hogy a Rózsavölgyi Szalon semmilyen pályázati támogatást nem nyert el a következő évad programjaira, produkcióira, özönleni kezdtek hozzánk a nézői üzenetek, kérdések, hogy most mi lesz, hogyan tovább, miként tudnak segíteni nekünk, rajtunk. -
Nemzeti Színház
Vadászidény – Először fogadott londoni társulatot a MITEM
Az idén negyvenéves londoni Complicité hozta el új produkcióját, a Nobel-díjas lengyel írónő Olga Tokarczuk művéből készült, Hajtsad ekédet a holtak csontjain át című előadást. A nemzetközi koprodukciós alkotás zajos sikerrel szerepelt a Nemzeti Színházban. -
Gózon Gyula Kamaraszínház
90 éve született Páskándi Géza
Páskándi Géza emlékére készített Próbaút című színházi kísérletünk egyik része Szatmárnémetiben mutatkozik be, de szobrot is avatunk, Babusa János alkotását. (Bővebben a cikkben) -
Rózsavölgyi Szalon Arts & Café
Információ a Végszó című előadásainkkal kapcsolatban
Boldogság, hogy Gálvölgyi János jobban van. Minden nap gondolunk Rá, aggódunk érte. Szeretjük. Ugyanakkor arról is értesítjük Önöket, hogy sajnálatosan elmarad a VÉGSZÓ május 27-i és június 8-i előadása.
Vidéki színházak
-
Kecskeméti színház
SZÍNHÁZI FÉNY/KÉPEK - Múzeumok Éjszakája a színházunkban
Színházunk idén is csatlakozott a MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA kecskeméti programsorozatához. -
Kecskeméti színház
Magyar Éva: A színház egy óriási játszótér, az életem fő mozgatórugója
Szerelem, házasság, intrika, valamint némi “fent és lent” – és ez nem csupán színház, egy része voltaképpen a való élet is. Huszonöt pályán töltött év alatt megszámlálhatatlan emléket szerzett és meghatározó döntést hozott Magyar Éva színművész a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház deszkáin és falain kívül. A jubileum kapcsán megpróbáltuk felidézni ennek a hosszú pályaívnek legfontosabb tartógerendáit és a legemlékezetesebb pillanatokat. -
Kecskeméti színház
Nemzetközi környezetvédelmi díjat nyertünk!
Azok után, hogy az Energiaügyi Minisztérium második helyezéssel jutalmazta a Re-Színház elnevezésű akciónkat, amelyet az Európai Hulladékcsökkentési Hét keretein belül szerveztünk 2022 novemberében, a nemzetközi zsűri is méltatta a projektet, méghozzá egy első helyezéssel. -
Kecskeméti színház
Sirkó László: Aki nem fedezi fel a gyerekekkel való foglalkozásban a szívügyet, az nagy bajban van
A város legfontosabb díjairól és kitüntetéseiről idén is zárt ülés keretében döntött májusban a kecskeméti közgyűlés. A Kecskemét Kultúrájáért Díjat ezúttal Sirkó Lászlónak, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművészének ítélték oda.
Határon túli színházak
-
Szatmári színház
De mi lett a nővel? Június 16-án az Északi Színházban
A De mi lett a nővel című előadással tér vissza a szatmári színpadra Szélyes Ferenc, a Harag György Társulat örökös tagja! -
Szatmári színház
Etűdök Páskándira – a Gózon Gyula Kamaraszínházzal
Vasárnap és hétfőn újabb színházi előadásokkal emlékezünk Páskándi Gézára – születésének 90. évfordulója alkalmából. -
Szatmári színház
Debrecenben, a Színházi Olimpia keretében szervezett Országos Színházi Találkozón szerepel a Raszputyin
Debrecenben indul újra a korábban Pécsett szervezett Országos Színházi Találkozó, a 10. Színházi Olimpia keretében. A rangos fesztiválra a Harag György Társulat is meghívást kapott. -
Sepsiszentgyörgyi színház
Romániai ősbemutató lesz a Napraforgó
Hétköznapi helyzetekkel, hozzánk hasonló emberek napi küzdelmeivel találkozhat a néző Radu Afrim legújabb előadásában, melyet Pass Andrea Napraforgó című darabja nyomán állított színpadra a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata. -
Szatmári színház
Az igazi tehetséget nem mindig ismeri fel a kora
Rappert Vencz Gáborral a Szamos kulturális havilap hasábjain közölt interjút Fehér Imola.
Vegyes színházi hírek
-
Margitszigeti Szabadtéri Színpad
Időutazás a Margitszigeten
Egészen rendhagyó, borzongatóan látványosnak ígérkező produkcióval készül május 28-án a Margitszigeti Színház. Az esemény lehetőséget kínál minden korosztálynak, hogy átélhessék a Jurassic Park varázslatos világát. -
Kisvárdai színházi találkozó
Magyar Színházak 35. Kisvárdai Fesztiválja
35. alkalommal, június 23. és július 1. között rendezik meg Magyarország egyik legjelentősebb színházi seregszemléjét, a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválját, a színházi szakma és a nagyközönség számára. -
Margitszigeti Szabadtéri Színpad
Báthory Erzsébet opera bemutató a Margitszigeten
Legenda vagy valóság? Gyilkos vagy áldozat? Hamis vádak vagy későn felszínre törő igazság? A magyar történelem egyik legrejtélyesebb női alakjáé, Báthory Erzsébeté lesz a főszerep a Margitszigeten június 10-én, a Kolozsvári Magyar Operával közös opera-musical produkcióban, és az azt megelőző hetekben. -
Szín-Tár Fesztivál
Mentálhigiénés workshop a 14. Szín-Tár keretein belül
Idén is a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház adott otthont a 14. Szín-Tár fesztiválnak, melynek keretein belül színházi intézmények növendékei mutathatják meg tehetségüket a kecskeméti közönségnek. A fesztivál során fontos volt számunkra az is, hogy a növendékek egyéb készségeiket is fejleszteni tudják, ezért rendhagyó foglalkozásokat szerveztünk számukra. -
Szín-Tár Fesztivál
VÉGET ÉRT A 14. SZÍN-TÁR FESZTIVÁL
Március 29-én búcsút intettünk a 14. Szín-Tár Fesztiválnak. Mind a hazai és határon túli színészképző intézmények növendékei színvonalas előadást nyújtottak, amelyeket a kecskeméti közönség minden alkalommal hangos ovációval jutalmazott.
Válogatás az archívumból
-
Az Interetnikai Színházi Fesziválon Szatmárnémetiben a sepsiszentgyörgyi színház bemutatta Julian Crouch - Phelim McDermott: Jógyerekek képeskönyve című darabját Hegymegi Máté rendezésében.2022. november 11.
-
Nemzeti Színház
Alessandro Serra: „A színház az a hely, ahol az ember megmentheti a lelkét”
Ismét a MITEM meghívására érkezik Budapestre Alessandro Serra és társulata, akik a Színházi Olimpia keretében Shakespeare A vihar című művét viszik április 29-30-án színpadra a Nemzeti Színházban. Sánta Sára
-
Monarchia Operett
Oszvald Marika születésnapi jutalomjátéka az Erkel Színházban
Oszvald Marika 71. születésnapja, és pályafutásának 50. évfordulója alkalmából a Monarchia Operett és a Pesti Broadway Alapítvány különleges operettünneppel lepi meg a Kossuth-díjas érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. -
Centrál Színház
Az ártatlanság vélelme (Prima Facie) ősbemutató a Centrál Színházban
Két héttel a Broadway bemutató után, a Centrál Színház április 29-én tűzi műsorára Suzie Miller Az ártatlanság vélelme (Prima Facie) című drámáját. Tamás Dorka -
Látványtér 15 év
„Látványtér 15 év” címmel nyílik meg április 20-án a Magyar Látvány-, Díszlet- és Jelmeztervező Művészek Társaságának éves kiállítása a Vigadóban a Színházi Olimpia keretében. -
Székesfehérvári színház
A jeruzsálemi király ősbemutatója Székesfehérváron
Totth Benedek II. Andrásról és az Aranybulla születésének történetéről szóló legújabb darabját, a székesfehérvári Vörösmarty Színházban mutatták be Horváth Csaba rendezésében.
-
Egri színház
Kassai vendégjáték az egri színházban
A kassai Thália Színház Mikszáth egy kései regényének feldolgozását hozta el Egerbe a 10. Színházi Olimpia programjaként. A Noszty fiú esete Tóth Marival című előadást László Sándor rendezte.
-
Egri színház
Az izraeli Kamea Dance Company előadása Egerben
Telt ház előtt lépett fel az izraeli Kamea Dance Company Egerben a 10. Színházi Olimpia programján. A Johann Sebastian Bach zeneműve által ihletett Máté-passió 2727 című táncelőadást nagypénteken láthatta a közönség. -
Nemzeti Színház
9. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó
9. Madách Nemzetközi Színházi Találkozón 19 ország 35 társulata 68 előadásával szerepel az idei kínálatban a korábbi évekhez hasonlóan, több mesterkurzus és kísérőprogram is szerepel. -
Margitszigeti Szabadtéri Színpad
Báthory Erzsébet opera bemutató a Margitszigeten
Legenda vagy valóság? Gyilkos vagy áldozat? Hamis vádak vagy későn felszínre törő igazság? A magyar történelem egyik legrejtélyesebb női alakjáé, Báthory Erzsébeté lesz a főszerep a Margitszigeten június 10-én, a Kolozsvári Magyar Operával közös opera-musical produkcióban, és az azt megelőző hetekben. -
Kolozsvári színház
A portói São João Nemzeti Színház vendégjátéka a Kolozsvári Állami Magyar Színházban
A vendégjátékok sorát április 22-én portói São João Nemzeti Színház előadása nyitja Arthur Miller klasszikusával, A salemi boszorkányok című drámával, Nuno Cardoso, a színház művészeti igazgatójának rendezésében.
-
Osonó Színházmûhely
Kéthetes európai turnéra indul az Osonó Színházműhely
Április 11-26. között Ausztria, Szlovákia, Németország és Dánia összesen 11 települése ad otthont a Nem vagyok, csak mások látnak című előadásnak.
-
Sepsiszentgyörgyi színház
Előadás a kétszáz éve született Petőfiről
A Petőfi emlékév alkalmából egyéni előadás készül Petőfi Sándorról a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban. Az előadás rendezője Ricz Ármin, a bemutatóra március 15-én, lesz a Kamarateremben. -
Marosvásárhelyi szinház
Nézőtéri súgó – A Tompa Miklós Társulat podcast műsora
Újdonsággal jelentkezik a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház. A Tompa Miklós Társulat egy olyan podcast műsort indít, amely nem csak a maszkok, de a színfalak mögé is invitálja az érdeklődőket. -
Pesti Színház
Lóci játszik, 80 nap alatt a Föld körül – a Pesti Színházban
A 80 nap alatt a Föld körül február 11-én beköltözik a Pesti Színházba. Philias Fogg szerepében Karácsonyi Zoltánt, az inasa Passepartout szerepében Szántó Balázst, míg a mindenre elszánt detektív Fix szerepében Hirtling Istvánt láthatják a nézők. -
Kolozsvári színház
Tompa Gábort a Francia Művészeti és Irodalmi Érdemrend lovagi fokozatával tüntetik ki
Franciaország kulturális minisztere, Rima Abdul-Malak Tompa Gábor rendezőnek, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatójának, az Európai Színházi Unió elnökének a francia Művészeti és Irodalmi Érdemrend lovagi fokozatát (Chevalier de l'Ordre des Arts et des Lettres) adományozza.