-
Interjúk
„Amit másképp csinálnék, mert nagyon jó élmény volt nekem a rendezés
Először tehát erről a „kalandjáról” kérdeztem Kertész Pétert, aki ha jól számolom hivatalosan 60 esztendeje van a pályán, hiszen 1965-ben diplomázott, igaz, már főiskolásként is voltak sikerei. Lovas Ildikó
Képes beszámoló
-
A Budaörsi Latinovits Színházban bemutatták Pedro Almodóvar - Samuel Adamson: Mindent anyámról című darabját Zsótér Sándor rendezésében.2025. december 18.
-
Interjúk
Beleszülettem a színház világába
Cseke Péter 18 éve vezeti a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházat. Vallja, hogy egy színház akkor jó, ha úgy működik, mint egy könyvtár: mindenki megtalálja a kedvére valót. Zsigmond Lilian -
Interjúk
Az életem nyomokban tartalmaz boldogságot
Papp János sokszínű életébe, pályájába engedett betekintést az interjú során és a címben megfogalmazott bölcsességet engedelmével, ajánlom mindenkinek, magamnak is megfontolásra! Lovas Ildikó -
Örkény Színház
Én olyan színházat szeretnék… szilveszteri filmbemutató az Örkény igazgatóváltásáról
Nem búcsúztathatnánk az Örkényben stílusosabban 2025-öt, mint Veiszer Alinda Én olyan színházat szeretnék… című riportfilmjének bemutatójával, amelyet a színház idei igazgatóváltásáról forgatott.
-
Művészek írták
Tündérpalota, ma – Csongor és Tünde
A Csongor és Tünde drámairodalmunk harmadik óriása – színpadra állítása örök kihívás volt és lesz. Vörösmarty Mihály instrukcióként nagy mennyiségben írt elő szcenikai csodákat, varázslatokat, amelyektől 1830 óta a mű nem a rendezők, inkább a látványtervezők álma. Szegő György -
Kolozsvári színház
Abigél musicalt mutattak be Kolozsváron
A Kolozsvári Állami Magyar Színházban december 13-án mutatták be Szabó Magda népszerű regénye nyomán készült Abigél című musicalt Eszenyi Enikő rendezésében.
ÖRDÖGSZEKÉREN
Album Ilovszky Béla fotóival
-
„Holnap ráküldöm az ösztönt!” – Csuja Imre előadása
Csuja Imre merész kalandra vállalkozik: december 15-én 19 órakor először áll ki a budapesti MOM Kult színpadára, hogy a saját életéről meséljen. -
Örkény Színház
Momo – az Örkény és a Delta Produkció közös bemutatója
Az Örkény Színház december 19-én mutatja be Michael Ende: Momo című új családi előadását. A produkció együttműködő partnere a Delta Produkció, akivel közösen azon dolgozunk, hogy a mű leglényegesebb üzenetei a hétköznapjaink részévé váljanak. -
Budapest Bábszínház
Ünnepi programsorozat a Budapest Bábszínházban
Karácsonyfadíszítés, jótékonysági akció és szilveszteri koncert. Idén is folytatódnak a hagyományok a Budapest Bábszínházban. A gyermekotthonokban élő gyerekek gömbökbe rejtett kívánságait is teljesíti a társulat
Bemutatók képekben
Hírek
-
Szabó K. István rendező kapta az Academia Balkanica Europeana díját
Szabó K. István „kivételes művészi teljesítménye, az európai és világszínházhoz való látnoki hozzájárulása, valamint a színházi rendezők és színészek generációira gyakorolt maradandó hatása elismeréseként” vehette át a kitüntetést.
-
Temesvári Csiky Gergely Színház
Tarka Bárka gyermekelőadás bemutató Temesváron
Gyermekelőadással hívja játékra a legkisebbeket a Csiky Gergely Állami Magyar Színház: a Tarka bárka fedélzetére várnak minden gyerekeket, az előadás bemutatója november 21-én lesz a színház Stúdiótermében. -
Budapest Bábszínház
Új bemutatóra készülnek a Budapest Bábszínházban
A Budapest Bábszínház az Orlai Produkcióval koprodukcióban mutatja be Krusovszky Dénes regényéből készült Akik már nem leszünk sosem című darabját november 8-án Barna Zsombor előadásában a Kemény Henrik Teremben. -
Centrál Színház
Világpremier a budapesti Centrál Színházban
A Centrál Színházban november 7-én lesz a hamarosan 90. születésnapját ünneplő Woody Allen legújabb darabja, a Tiszta őrület világpremierje. -
Art-Színtér
Az Oltári srácok visszatérnek – koncertmusical az Arénában!
Az Art-Színtér örömmel jelenti be, hogy az év elején hatalmas sikerrel lezajlott Oltári srácok turné nem a végső búcsút, hanem egy új kezdetet jelentett. -
József Attila Színház
Bálint Ádám is Szamárrá válik a „Shrek, a Musical”-ban!
A József Attila Színház örömmel jelenti be, hogy Bálint Ádám csatlakozik a „Shrek, a Musical” csapatához. A történethez egy igazi kulisszatitok is hozzátartozik -
Miskolci színház
Abszurd humor, családi sportpokol – Leenane szépe bemutató Miskolcon
Keszég László rendezésében, Máhr Ágival és Prohászka Fannival a főszerepben mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház Martin Mcdonagh kortárs színművét. A Leenane szépe látható a Játékszínben. -
Stereo Akt
Új évadnak vág neki a STEREO AKT
A STEREO AKT csapata újabb színházi évadnak vág neki. Miközben Boross Martin New Yorkban folytatja tanulmányait, az évad művészeti vezetését Borsos Luca és Göndör László viszi tovább. -
Sepsiszentgyörgyi színház
Rinocéroszok bemutatója Sepsiszentgyörgyön
A gyergyószentmiklósi ünnepi bemutató után Sepsiszentgyörgyön is bemutatják a Figura Stúdió Színház fennállásának negyvenedik évfordulója alkalmából készült Rinocéroszok című koprodukciót.
Budapesti színházak
-
Gózon Gyula Kamaraszínház
Bérletes előadásainkból: De mi lett a nővel?
A történet örök – három férfi mesél egy nőről, a szerelemről, a titokról, a fiatalságról. Három férfi mesél a nőkről, sok-sok nevetéssel, és némi fájdalommal. (Bővebben a cikkben.) -
Gózon Gyula Kamaraszínház
Legendák nyomában
Szép írás jelent meg felújított színházunkról a Szabad Földben. (Bővebben a cikkben) -
Örkény Színház
Én olyan színházat szeretnék… szilveszteri filmbemutató az Örkény igazgatóváltásáról
Nem búcsúztathatnánk az Örkényben stílusosabban 2025-öt, mint Veiszer Alinda Én olyan színházat szeretnék… című riportfilmjének bemutatójával, amelyet a színház idei igazgatóváltásáról forgatott. -
Gózon Gyula Kamaraszínház
Szabad-e bejönni ide betlehemmel? - Koncert és dedikálás!
A generációk számára méltán népszerű Kaláka együttes ádventi műsorát hozza el a Gózonba december 15.-én! (Bővebben a cikkben)
Vidéki színházak
-
Kecskeméti színház
„Apám hanghordozását, szenvedélyét látom viszont” – Fazakas Géza saját életéből is merített a Száz karácsony karaktereinek megformálásához
Apák és fiúk, anyák és lányok, hitek szerelmek, és megannyi érzés, ami száz évbe belesűríthető. Erről szól Száz karácsony című darabunk. A színpadon lepereg előttünk egy évszázad, egy család története telis-tele fájdalommal, örömmel, küzdéssel, kudarccal, ki tudja honnan merített erővel és gyarlóságokkal. A darabban Fazakas Géza három szerepet alakít, és a karakterek megformálásában benne van saját élete, az otthonról hozott mintái és székely öntudata is, amihez ma is hű. -
Kecskeméti színház
Tasnádi István szerint elképesztő energiákat mozgatnak meg a Norvégminta szereplői
Óriási sikert arat estéről estére Tasnádi István kamarakomédiája. A Norvégminta című darabot Scherer Péter rendezésében láthatják a Ruszt József Stúdiószínházban. Vajon mitől működik immár harminc éve ilyen jól a szerző és a rendező párosa? Milyen érzések kavarogtak bennük a premier előtt? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaptunk Tasnádi Istvántól. -
Kecskeméti színház
Kalapokat, cipőket és még a varázspálcánkat is élményre váltottuk
Ismét nagy sikert aratott az a jótékonysági adománygyűjtés, amit a Színészek az Ifjúságért Alapítvány szervezett. A teátrum előcsarnoka ezúttal is megtelt jelmezraktárunk és kelléktárunk különleges darabjaival. A befolyt összegből hátrányos helyzetű gyerekeknek ajándékoz majd színházi élményt az alapítvány. -
Kecskeméti színház
Jane Austen klasszikusa új életre kel a teátrum színpadán
2026 első kisszínházi bemutatója Jane Austen klasszikusa lesz. A Kelemen László Kamaraszínházban a Büszkeség és balítélet ikonikus alakjai kelnek életre egy friss színpadi változatban, amit Pelsőczy Réka, a darab rendezője és Perczel Enikő dramaturg jegyez. Az előadás hűen őrzi majd Austen finom iróniáját és társadalomkritikáját, miközben lendületes, modern megközelítést kínál. A próbák már javában tartanak, a bemutató január 23-án lesz. -
Kecskeméti színház
Jegypénztáraink ünnepi nyitvatartása
Mutatjuk, hol és mikor találnak meg minket az ünnepek alatt.
Határon túli színházak
-
Szatmári színház
III. Richárd - Shakespeare-átirat a szatmári színpadon
A klasszikus drámairodalom remekművét – Shakespeare „legvéresebb” királydrámáját – a gyergyószentmiklósi Albu István, a gyergyói Figura Stúdió Színház igazgatója állította színpadra, akivel a Woyzeck rendezőjeként már megismerkedhettek a szatmári nézők. -
Kolozsvári színház
Abigél musicalt mutattak be Kolozsváron
A Kolozsvári Állami Magyar Színházban december 13-án mutatták be Szabó Magda népszerű regénye nyomán készült Abigél című musicalt Eszenyi Enikő rendezésében. -
Szatmári színház
Romantikus vígjáték a szatmári színpadon
A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata Neil Simon közismert és közkedvelt vígjátékát, a Mezítláb a parkban című produkciót mutatta be december 5-én. -
Sepsiszentgyörgyi színház
Székely öko-románc a Tamási Áron Színházban
Radu Afrim írta és rendezte a sepsiszentgyörgyi színház Kommuna – székely öko-románc című legújabb előadását. Az eredetileg román nyelven írt szöveget Dálnoky Réka és Sándor László fordításában állítja színpadra a társulat december 2-án. -
Temesvári Csiky Gergely Színház
Tarka Bárka gyermekelőadás bemutató Temesváron
Gyermekelőadással hívja játékra a legkisebbeket a Csiky Gergely Állami Magyar Színház: a Tarka bárka fedélzetére várnak minden gyerekeket, az előadás bemutatója november 21-én lesz a színház Stúdiótermében.
Vegyes színházi hírek
-
Kisvárdai színházi találkozó
A Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiváljának díjai
Kisvárdán június 20. és 28. között rendezték meg a határainkon túli és anyaországi magyar társulatok 37. fesztiválját, a záró napon ünnepély keretében osztották ki a zsűri által megítélt díjakat. -
Kisvárdai színházi találkozó
„Találkozzunk Kisvárdán!” – kisfilm-ajánlók a Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiváljára
Idén is elindult a Találkozzunk Kisvárdán! című interjúsorozat, amely személyes megszólalásokon keresztül mutatja be a versenyprogram előadásait, az alkotókat és az ő színházi világaikat. -
Szentendrei Teátrum
Piros esernyő – gyerekdarab bemutató a Szentendrei Teátrumban
2025 októberében különleges gyerekdarab debütál a Szentendrei Teátrumban. A Piros esernyő Csetényi Anikó mesejátéka, zenéjét Presser Gábor szerezte. -
Kisvárdai színházi találkozó
A zene is főszerepet kap a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján
Idén nyáron immár 37. alkalommal találkoznak Kisvárdán a határon túli és magyarországi magyar színházak. A fesztivál programja a hagyománytisztelet és a kortárs újító szándék egyensúlyát kínálja -
Kisvárdai színházi találkozó
A Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválja
A Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválját idén június 20-28 között rendezik meg, programban a tizenkilenc versenyelőadás, három végzős vagy frissdiplomás színinövendék fellépése mellett, a Kisvárdai Várszínház és Művelődési Központ induló Várszínházi Esték sorozatának hat előadását is megtekintheti a közönség.
Válogatás az archívumból
-
A Budapesti Kamaraszínház Shure Stúdiójában bemutatták Többé-kevésbé című irodalmi tréningjet. A darabot Karinthy Frigyes műveinek felhasználásával Csikós Attila írta.2004. december 5.
-
Sepsiszentgyörgyi színház
Székely öko-románc a Tamási Áron Színházban
Radu Afrim írta és rendezte a sepsiszentgyörgyi színház Kommuna – székely öko-románc című legújabb előadását. Az eredetileg román nyelven írt szöveget Dálnoky Réka és Sándor László fordításában állítja színpadra a társulat december 2-án.
-
Nemzeti Színház
Egy függöny, amely mesél - új előfüggöny a Nemzetiben
Advent harmadik vasárnapján december 14-én, a Nemzeti Színház történetének egyik legkülönlegesebb és legünnepibb pillanatát éli meg: bemutatásra és átadásra kerül az új nagyszínpadi előfüggöny -
Maladype Színház
25 éves a Maladype!
Idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a magyar és a nemzetközi színházi világ egyik legmeghatározóbb együttese: a Maladype Színház. -
Interjúk
Apám morális tartása az, ami beárazta vagy bemérte, hogy nekem miről mi az ítéletem
Verebes István színész, rendező, közéleti ember. Pályája évtizedeken átível, a színház, televízió és a publicisztika világába egyaránt. Lovas Ildikó -
Interjúk
„... az föld pedig vala ékesség nélkül való és puszta és setétség vala és az Úrnak lelke táplálja vala az vizeket…”
…köszönés után a Vizsolyi Biblia szavaival fogad Csernus Mariann, akivel utoljára 3 éve beszélgettem, amikor a Bethlen Téri Színházban ismét előadta a Biblia maga által dramatizált változatát, amelyet négy évtizeden keresztül játszott szerte az országban. Lovas Ildikó
-
Madách Színház
1000. Operaház Fantomja előadás a Madách Színházban!
A Madách Színház november 30-án ünnepli Andrew Lloyd Webber világhírű musicalje, Az Operaház Fantomja 1000. előadását.
-
Interjúk
Máshoz nem értett, így lett A Nemzet Színésze
Szorgalom, alázat és páratlan humor jellemzi máig Szacsvay Lászlót, aki csaknem hatvan éve él hivatásának. A Katona alapító tagjával beszélgettünk, aki a teátrumban idén kezdte meg a 44. évadját. -
Örkény Színház
Új kortárs drámák – felolvasószínház az Örkényben
Novemberben három alkalommal szervez felolvasószínházi eseményt az Örkény István Színház a Merlinben. Az Eurodram által Európa legjobb új kortárs színműveinek választott szövegeket az Örkény színészei fiatal rendezők közreműködésével viszik színre. -
Interjúk
Valló Péter – Büszkeség és balítélet
Valló Péter 1973 óta színházrendező. Több vidéki társulatnál is megfordult, dolgozott Veszprémben, Szolnokon, Egerben, Sopronban, de pályájának jelentős részét két helyen töltötte, illetve tölti most is a Vígszínházban és a Radnóti Színházban. -
Nemzeti Színház
Slava’s Snowshow – amikor a színház csoda, és a csoda valóság
Slava Polunin nem egy klasszikus bohóc. Ő a csönd, a játék, a melankólia és a nevetés mestere – egy olyan alkotó, aki az emberi lélek mélyebb rétegeit célozza meg, miközben szinte szavak nélkül mesél.
-
Interjúk
Beszélgetés Udvaros Dorottyával
Díjai számánál csak a tehetségét méltató jelzők vannak többen. Így hát meg sem kísérlem, hogy fosse-i tőmondatokra váltsam személyét. Udvaros Dorottyával beszélgettem. Gyulay Eszter
-
Interjúk
„Lélek nélkül nincs is emberi arca semminek”
Interjú Hegedűs D. Gézával a gyermeki rácsodálkozásról és nagy fordulópontokról, a kitaposott ösvényekről és a színház örökkévalóságáról -
Interjúk
„A színészet egy önkifejezési forma számomra.”
Lukács Sándor legújabb alakítása az Úr Esterházy Péter Mercedes Benz című darabjában, amit most Zsótér Sándor vitt színre a Vígszínházban. A színész több, mint fél évszázados pályáján vállalt szerepeket más színházakban is, de 1972-es belépése óta a Vígszínház társulati tagja. Kik és hogyan hatottak művészi fejlődésére, mi tart a legfontosabbnak színészetében? – ezekről a kérdésekről beszélgettünk. -
Interjúk
Fiatalokkal beszélgetek
A 75. életévében járó Méhes Kati könnyen megközelíthető, nyitott ember benyomását kelti. Sugárzó derűje arra késztet, hogy faggatni kezdjük: mi a titok? Hogyan kell élni? -
Interjúk
„Az emberség számomra mindenek felett áll”
Az utóbbi években rengeteg írás született a hygge nevű dán életreceptről. „A hygge inkább szól a hangulatról, semmint konkrét dolgokról. Arról, hogy együtt vagyunk, biztonságban vagyunk, védve a világtól egy olyan helyen, ahol önmagunk lehetünk. Az otthon érzéséről. Emellett van benne egy nagy adag előzékeny figyelmesség, nyugalom és életigenlés. Valószínűleg könnyebb megtapasztalni, mint definiálni.” Nekem valami ilyesféle élményben volt részem, amikor Trokán Péterrel beszélgettem.

























































































