-
Interjúk
„Adják oda az életüket és vérüket azért az előadásért”
„Én nem bújtam különböző figurák bőrébe, hanem gyermeki ártatlansággal – és mégis profizmussal – azt képzeltem, hogy az a karakter én vagyok” – mondja Béres Ilona. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész hét éve nem játszik színpadon, de a közönség ma is elragadtatással nézi a filmkockákon megőrzött alkotásait. Színes színházi pályafutásáról bezsélgettünk. Seres Gerda
Képes beszámoló
-
A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata bemutatta Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita című darabját Sardar Tagirovsky rendezésében.2026. január 31.
-
Interjúk
Nem szeretni kell egymást, hanem végszót kell adni a másiknak ...
Az ország Dinijeként ismeri mindenki Ujlaki Dénest, a hazai színművészet egyik legkiemelkedőbb alakját, aki sosem kételkedett benne, hogy színész akar lenni, és mindig őszinte maradt – a színpadon éppúgy, mint az életben. Zsigmond Lilian -
Interjúk
Tükröt tartani, ez a dolgunk…
...mondja Lábán Kati, az RS9 Színház igazgatója, miközben bejárom az utcáról kicsinek tűnő színházat, csak a mélybe vezető meredek lépcső ijesztő kissé, de belül nem várt izgalmas terekkel rendelkezik és műsora, ha lehet, még meglepőbb. Lovas Ildikó -
Interjúk
Magának ezer arca van…
…mondta Marton Endre rendező a 22 éves Csákányi Eszternek a Nemzeti Színházban és bizonyára nem sejtette, hogy a csoportos szereplők közül kitűnő fiatal lány pályáján fényesen igazolja majd a megállapítást. Lovas Ildikó
-
Temesvári Csiky Gergely Színház
Krasznahorkai Sátántangója a magyar kultúra napján
Mi más mutatná meg a magyar nyelvet beszélő közösség gondolkodásának mélységeit, mint az irodalom – ezért is döntött úgy a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, hogy Krasznahorkai László több nyelven is megjelent Sátántangó című regényének részleteivel ünnepli a magyar kultúra napját. -
Interjúk
Ha az ember jó úton jár, jó visszajelzéseket kap, ha nem, akkor olyanokat…
Kubik Anna 45 esztendeje van a pályán, láttuk főszereplőként Portiának, Melindának, Grusénak, Aasenak, Muskátnénak, Lady Milfordnak, Rickl Máriának és láttuk címszereplőként Júliának, Melindának, Yermának, Johannának. Lovas Ildikó
ÖRDÖGSZEKÉREN
Album Ilovszky Béla fotóival
-
Budapest Bábszínház
Semmi 2.0 – amikor egy generáció újra felteszi a legnehezebb kérdéseket
Ikonikus előadását gondolja újra a Budapest Bábszínház: a Semmi című, 13 éven át nagy sikerrel futó produkció február 20-tól Semmi 2.0 címmel, új szereposztással, friss zenei világgal és megújult vizualitással tér vissza, ezúttal a Nagyszínpadon. -
Színek és belső tájak – Vajda Boróka festménykiállítása Kecskeméten
Különleges arcát mutatja meg a közönségnek Vajda Boróka: a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház primadonnája ezúttal nem a színpadon, hanem a festővásznon mesél. BORO BASE című festménykiállítása január 15-én nyílik meg a színház nézőtéri büféjében. -
Interjúk
„Valószínűleg keveset csaltam” – beszélgetés Székely Gáborral
Székely Gábor Kossuth-díjas rendező egyike azoknak, akik meghatározták a XX. század második felének magyar színházi életét, ízlését, alapkérdéseit. Bár ő jóval szerényebben fogalmaz. Azt mondja, talán említhetne három vagy négy darabot, amit sikerült jól megcsinálnia. Seres Gerda
Bemutatók képekben
Hírek
-
Kolozsvári színház
Abigél musicalt mutattak be Kolozsváron
A Kolozsvári Állami Magyar Színházban december 13-án mutatták be Szabó Magda népszerű regénye nyomán készült Abigél című musicalt Eszenyi Enikő rendezésében.
-
Örkény Színház
Momo – az Örkény és a Delta Produkció közös bemutatója
Az Örkény Színház december 19-én mutatja be Michael Ende: Momo című új családi előadását. A produkció együttműködő partnere a Delta Produkció, akivel közösen azon dolgozunk, hogy a mű leglényegesebb üzenetei a hétköznapjaink részévé váljanak. -
Sepsiszentgyörgyi színház
Székely öko-románc a Tamási Áron Színházban
Radu Afrim írta és rendezte a sepsiszentgyörgyi színház Kommuna – székely öko-románc című legújabb előadását. Az eredetileg román nyelven írt szöveget Dálnoky Réka és Sándor László fordításában állítja színpadra a társulat december 2-án. -
Nemzeti Színház
Egy függöny, amely mesél - új előfüggöny a Nemzetiben
Advent harmadik vasárnapján december 14-én, a Nemzeti Színház történetének egyik legkülönlegesebb és legünnepibb pillanatát éli meg: bemutatásra és átadásra kerül az új nagyszínpadi előfüggöny -
Szabó K. István rendező kapta az Academia Balkanica Europeana díját
Szabó K. István „kivételes művészi teljesítménye, az európai és világszínházhoz való látnoki hozzájárulása, valamint a színházi rendezők és színészek generációira gyakorolt maradandó hatása elismeréseként” vehette át a kitüntetést. -
Temesvári Csiky Gergely Színház
Tarka Bárka gyermekelőadás bemutató Temesváron
Gyermekelőadással hívja játékra a legkisebbeket a Csiky Gergely Állami Magyar Színház: a Tarka bárka fedélzetére várnak minden gyerekeket, az előadás bemutatója november 21-én lesz a színház Stúdiótermében. -
Madách Színház
1000. Operaház Fantomja előadás a Madách Színházban!
A Madách Színház november 30-án ünnepli Andrew Lloyd Webber világhírű musicalje, Az Operaház Fantomja 1000. előadását. -
Örkény Színház
Új kortárs drámák – felolvasószínház az Örkényben
Novemberben három alkalommal szervez felolvasószínházi eseményt az Örkény István Színház a Merlinben. Az Eurodram által Európa legjobb új kortárs színműveinek választott szövegeket az Örkény színészei fiatal rendezők közreműködésével viszik színre. -
Budapest Bábszínház
Új bemutatóra készülnek a Budapest Bábszínházban
A Budapest Bábszínház az Orlai Produkcióval koprodukcióban mutatja be Krusovszky Dénes regényéből készült Akik már nem leszünk sosem című darabját november 8-án Barna Zsombor előadásában a Kemény Henrik Teremben.
Budapesti színházak
-
Gózon Gyula Kamaraszínház
Információ a jegyásárlásról
Technikai és szervezési okokból jegyet -további értesítésig- csak online lehet vásárolni a Gózonba. (Bővebben a cikkben) -
Gózon Gyula Kamaraszínház
És Rómeó és Júlia...
Két csodálatos színész, Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter, minimális díszletben , maximális adadással idézik meg Shakespeare remekművét. (Bővebben a cikkben) -
Rózsavölgyi Szalon Arts & Café
Márciusi műsorunk már elérhető!
Értesítjük kedves Közönségünket, hogy a Rózsavölgyi Szalon március havi előadásaira megkezdtük az értékesítést. -
Gózon Gyula Kamaraszínház
Elmarad a szerdai EUFÓRIA!
Technikai okból elmarad a január 14.-re, szerdára meghirdetett EUFÓRIA - történelmi diáklecke '88-'89 című előadásunk. Kérjük megértésüket.
Vidéki színházak
-
Kecskeméti színház
Kovács Panka nagy álma vált valóra Elizabeth Bennet szerepével
Jane Austen világába még kamaszlányként szeretett bele Kovács Panka. Persze akkor még egészen másnak látta Elizabeth Bennetet, mint most, amikor a regényt újraolvasva már teljesen más kérdések fogalmazódtak meg benne. A Kelemen László Kamaraszínház színpadán most a teátrum fiatal színművésze formálja meg a Büszkeség és balítélet karakán, szókimondó hősnőjét Pelsőczy Réka rendezésében. -
Kecskeméti színház
Szerelmi kalandtúra a színházunkban
Februárban a szerelem beköltözik a színházba! Improvizációs játékest, szerelemlakat jegyakcióval, spanyol hangulatú társas-randi a Kulisszában… nálunk minden állomás egy újabb közös kaland! -
Kecskeméti színház
Pavleszek László: “A szabadság egy belső döntés - az a pillanat, amikor valaki már nem mond le önmagáról”
A 2025/26-os évadban a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház tánctagozatának önálló előadása nem kisebb vállalás volt, mint a Spartacus. A címszerepet Barta Dóra rendező-koreográfus Pavleszek Lászlóra osztotta, aki évek óta erősíti a Kecskemét City Balett csapatát. A táncművészt kérdeztük ikonikus szerepéről. -
Kecskeméti színház
Figyelem, időpontváltozás!
Február 3-ai Egy éjszaka, két reggel című előadásunk 17 helyett 19 órakor kezdődik! -
Kecskeméti színház
Elhunyt Komáromi Attila, a kecskeméti színház korábbi igazgatója
Elhunyt Komáromi Attila, teátrumunk korábbi igazgatója, a helyi kulturális élet meghatározó alakja.
Határon túli színházak
-
Szatmári színház
Búcsúzik a szatmári színpadtól a Hegedűs a háztetőn - már alig vannak jegyek
December 28-án és 29-én nyílik utoljára lehetőség a Hegedűs a háztetőn című musical megtekintésére, december 30-án és 31-én pedig a Mezítláb a parkban című romantikus vígjáték szerepel a műsoron. -
Szatmári színház
Január 29-én kezdődik a színházi miniévad
A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata és Mihai Raicu Társulata közös miniévadot szervez. -
Temesvári Csiky Gergely Színház
Krasznahorkai Sátántangója a magyar kultúra napján
Mi más mutatná meg a magyar nyelvet beszélő közösség gondolkodásának mélységeit, mint az irodalom – ezért is döntött úgy a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, hogy Krasznahorkai László több nyelven is megjelent Sátántangó című regényének részleteivel ünnepli a magyar kultúra napját. -
Szatmári színház
Kép, szöveg és színház: megnyílt a Páskándi Géza Képszínháza
Péntek délután a szatmárnémeti Iparosotthonban megnyílt a Páskándi Géza Képszínháza című kiállítás, amely a Kossuth-díjas író és drámaíró életművének egy vizuális hangsúlyú, mégis szervesen illeszkedő részét mutatja be. A tárlat képverseken, színházi plakátokon és portrékon keresztül kínál betekintést Páskándi alkotói világába. -
Szatmári színház
III. Richárd - Shakespeare-átirat a szatmári színpadon
A klasszikus drámairodalom remekművét – Shakespeare „legvéresebb” királydrámáját – a gyergyószentmiklósi Albu István, a gyergyói Figura Stúdió Színház igazgatója állította színpadra, akivel a Woyzeck rendezőjeként már megismerkedhettek a szatmári nézők.
Vegyes színházi hírek
-
Kisvárdai színházi találkozó
A Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiváljának díjai
Kisvárdán június 20. és 28. között rendezték meg a határainkon túli és anyaországi magyar társulatok 37. fesztiválját, a záró napon ünnepély keretében osztották ki a zsűri által megítélt díjakat. -
Kisvárdai színházi találkozó
„Találkozzunk Kisvárdán!” – kisfilm-ajánlók a Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiváljára
Idén is elindult a Találkozzunk Kisvárdán! című interjúsorozat, amely személyes megszólalásokon keresztül mutatja be a versenyprogram előadásait, az alkotókat és az ő színházi világaikat. -
Szentendrei Teátrum
Piros esernyő – gyerekdarab bemutató a Szentendrei Teátrumban
2025 októberében különleges gyerekdarab debütál a Szentendrei Teátrumban. A Piros esernyő Csetényi Anikó mesejátéka, zenéjét Presser Gábor szerezte. -
Kisvárdai színházi találkozó
A zene is főszerepet kap a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján
Idén nyáron immár 37. alkalommal találkoznak Kisvárdán a határon túli és magyarországi magyar színházak. A fesztivál programja a hagyománytisztelet és a kortárs újító szándék egyensúlyát kínálja -
Kisvárdai színházi találkozó
A Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválja
A Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválját idén június 20-28 között rendezik meg, programban a tizenkilenc versenyelőadás, három végzős vagy frissdiplomás színinövendék fellépése mellett, a Kisvárdai Várszínház és Művelődési Központ induló Várszínházi Esték sorozatának hat előadását is megtekintheti a közönség.
Válogatás az archívumból
-
A József Attila Színházban bemutatták Zerkovitz Béla - Szilágyi László: Csókos asszony című operettjét Böhm György rendezésében.2017. október 6.
-
Interjúk
Öt és fél évtized a fényben
László Béla neve több generáció számára összeforrt a szolnoki Szigligeti Színház előadásaival. Több mint ötvenöt éve dolgozik a színházi háttérben, világosítóként majd fővilágosítóként rendezők, színészek és nézők élményeit formálja láthatatlanul, mégis meghatározó módon. Váradi Nóra
-
Interjúk
A senki fája
Árpád, elindítom a telefonon a rögzítést, kezdjük.
– Velem ilyen tekerős izével kellene felvenni ezt a beszélgetést, amivel Bartókék dolgoztak annak idején. A régmúltból maradtam itt, az passzolna hozzám.Bérczes László -
Interjúk
A Budapest- Orfeumtól a meglepetés vendégig
Az 1980.X.11.-én megjelenő Film Színház Muzsika c. művészeti újság megírta, hogy lapzárta után adták át a Színikritikusok díját a Fészek Klubban. A különdíjat a Budapest-Orfeum három szereplője nyerte el: Benedek Miklós, Császár Angela, Szacsvay László. Lovas Ildikó -
Interjúk
„Amit másképp csinálnék, mert nagyon jó élmény volt nekem a rendezés
Először tehát erről a „kalandjáról” kérdeztem Kertész Pétert, aki ha jól számolom hivatalosan 60 esztendeje van a pályán, hiszen 1965-ben diplomázott, igaz, már főiskolásként is voltak sikerei. Lovas Ildikó -
Interjúk
Az életem nyomokban tartalmaz boldogságot
Papp János sokszínű életébe, pályájába engedett betekintést az interjú során és a címben megfogalmazott bölcsességet engedelmével, ajánlom mindenkinek, magamnak is megfontolásra! Lovas Ildikó
-
Örkény Színház
Én olyan színházat szeretnék… szilveszteri filmbemutató az Örkény igazgatóváltásáról
Nem búcsúztathatnánk az Örkényben stílusosabban 2025-öt, mint Veiszer Alinda Én olyan színházat szeretnék… című riportfilmjének bemutatójával, amelyet a színház idei igazgatóváltásáról forgatott.
-
Művészek írták
Tündérpalota, ma – Csongor és Tünde
A Csongor és Tünde drámairodalmunk harmadik óriása – színpadra állítása örök kihívás volt és lesz. Vörösmarty Mihály instrukcióként nagy mennyiségben írt elő szcenikai csodákat, varázslatokat, amelyektől 1830 óta a mű nem a rendezők, inkább a látványtervezők álma. -
Interjúk
Amíg az ember létezik, a színház is él – vallja Vándorfi László
A Pannon Várszínház alapító-igazgatójával beszélgettünk arról, milyen küzdelmek és kitartó munka árán formálja már negyedszázada Veszprém és a régió színházi életét -
„Holnap ráküldöm az ösztönt!” – Csuja Imre előadása
Csuja Imre merész kalandra vállalkozik: december 15-én 19 órakor először áll ki a budapesti MOM Kult színpadára, hogy a saját életéről meséljen. -
Budapest Bábszínház
Ünnepi programsorozat a Budapest Bábszínházban
Karácsonyfadíszítés, jótékonysági akció és szilveszteri koncert. Idén is folytatódnak a hagyományok a Budapest Bábszínházban. A gyermekotthonokban élő gyerekek gömbökbe rejtett kívánságait is teljesíti a társulat
-
Interjúk
Beleszülettem a színház világába
Cseke Péter 18 éve vezeti a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházat. Vallja, hogy egy színház akkor jó, ha úgy működik, mint egy könyvtár: mindenki megtalálja a kedvére valót. Zsigmond Lilian
-
Maladype Színház
25 éves a Maladype!
Idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a magyar és a nemzetközi színházi világ egyik legmeghatározóbb együttese: a Maladype Színház. -
Interjúk
Apám morális tartása az, ami beárazta vagy bemérte, hogy nekem miről mi az ítéletem
Verebes István színész, rendező, közéleti ember. Pályája évtizedeken átível, a színház, televízió és a publicisztika világába egyaránt. -
Interjúk
„... az föld pedig vala ékesség nélkül való és puszta és setétség vala és az Úrnak lelke táplálja vala az vizeket…”
…köszönés után a Vizsolyi Biblia szavaival fogad Csernus Mariann, akivel utoljára 3 éve beszélgettem, amikor a Bethlen Téri Színházban ismét előadta a Biblia maga által dramatizált változatát, amelyet négy évtizeden keresztül játszott szerte az országban. -
Interjúk
Máshoz nem értett, így lett A Nemzet Színésze
Szorgalom, alázat és páratlan humor jellemzi máig Szacsvay Lászlót, aki csaknem hatvan éve él hivatásának. A Katona alapító tagjával beszélgettünk, aki a teátrumban idén kezdte meg a 44. évadját.





























































































