A többsíkúság és a műfaji nyitottság lehetőséget ad a rendezőnek és a színészeknek a színészi expresszivitás különböző eszközeinek felvonultatására: stilizálásra a történelmi események bemutatásakor, valamint dokumentarista, szürrealista, groteszk ábrázolásra. S éppen a felhasznált eszközök széles skálája segíti a nézőt abban, hogy emocionálisan is átélje a bemutatott eseményeket, de egyben belelásson a történelem kegyetlenségébe és abszurditásába.
A darab az 1956-os, kommunista rezsim elleni forradalom első tizenkét napját dolgozza fel, de egyszersmind időben kiszélesíti a cselekményt, mivel olyan eseményeket is bekapcsol, amelyek harminc évvel később történtek.

„A rendező nem volt könnyű helyzetben. Az 50. évforduló mégiscsak kerek jubileum, hihette, hogy ünnepi gáladrámát vár tőle a hivatalosság. Másfelől az ötven év csak ötven év - kevés a rálátás ahhoz, hogy az eseményekből nemzeti dráma íródjék. Maradt a kézenfekvő megoldás: elsőgenerációs utódként, a saját világlátásával, a jelenleg birtokolt művészi eszközeivel megmunkálni a kulturális/történelmi anyagot. [...] Vidnyánszky előadása gyöngéden groteszk/tragikus antropológiai impresszió, amely a társadalom öngerjesztő gépezetét, a közizgalom dinamikáját érzékletesen képezi le. Ez a világ racionálisan felfoghatatlan, mint amikor a jégverembe tett kannában felforr a tej. Mondhatnánk, hiteles csak az lehet benne, aki nem volt sehol, mert egyetlen résztvevő sem lehetett ott mindenütt.”
(Balogh Tibor - Debrecen, 2006. nov. 8.)