Hírek

A Tudás Hatalom társulat és a Mentőcsónak Egység november 24-én este fél 8-kor mutatja be a Cigány magyar című előadást a Jurányi Ház 123-as laborjában.
A társadalom egészét megszólító rap- és slam szövegek sokasága, fórum színházi előadások és hátrányos helyzetű gyerekekkel való közös terepmunka után a társulat tagjai ezúttal a saját emlékeiket dolgozzák fel a Cigány magyar című előadásban.
„Létezik-e a döntés szabadsága, ha éhes a húgod? Hogyan sminkel egy hajléktalan? Milyen az íze a készenlétis bakancsának? A szivargyújtó okozta sebhely örökre megmarad-e nemi erőszak esetén? A szegénység kreatívvá tesz, a kirekesztettség különlegessé. Nem csoda, hogy a Tudás Hatalom csoport tagjai szándékosan születtek bele ebbe. Mert cigánynak lenni jó, még akkor is, ha soha nem felejtjük el, hogy a személyi igazolványunkon az állampolgárság utáni kettőspont mögött ez áll: MAGYAR.”
Az előadás szereplői: Farkas Franciska, Pápai Rómeó, Pászik Cristopher, Oláh Edmond, Varga Norbert, koreográfusa Gergye Krisztián. A szöveget Horváth Kristóf „Színész Bob” és a Tudás Hatalom társulat írta, a produkció rendezője: Császi Ádám.
Az alkotókról bővebben:
Császi Ádám rendező,
szociálisan érzékeny, de kérlelhetetlenül következetes filmjei a perifériára szorultak életébe engednek bepillantást. Horváth Kristóffal a Gyengébb napok és az 1 hét című rövidfilmek forgatásán is együtt dolgoztak. Csakúgy mint a Viharsarok című első nagyjátékfilmjén ami 2014-ben a Berlinalén debütált. Legújabb színházi rendezését, a 12 dühös embert az Átrium színpadán láthatják a nézők december 20-tól.
Farkas Franciska
a színészet mellett dráma pedagógusként dolgozik. Büszkén vállalja roma származását, megjelenéseinek fontos üzenete az integráció és felzárkóztatás. 2013-ban kapta meg élete első szerepét a Viktória – A zürichi expressz című svájci filmben. Több színházi és rövidfilmes munka után játszotta el az Aranyélet című sorozat és a Brazilok című magyar nagyjátékfilm két fontos szerepét.
Gergye Krisztián
koreográfus társulata 2001 óta jelentős szereplője a kortárs tánc életnek. Független társulatként jelentős, kulturális tettnek számító, felelős állampolgári és művészi pozícióból megszólaló alkotásokat igyekeznek létrehozni.
Horváth Kristóf
„Színész Bob” 20 éve foglalkozik színházzal és írással. Színész és rendező, kétszeres országos slam poetry-bajnok. Ars poeticája: Fuck l’art pour l’art! Hisz abban, hogy a különleges tehetség különleges felelősséggel jár, célja, hogy a közönség megtapasztalja saját teremtő erejét; a művészetre gyógymódként tekint.
-
Interjúk
Az semmi – ezt hallgasd meg!
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk. Rojkó Annamária -
Művészek írták
Peter Lindbergh – Budapest Fotó Fesztivál
A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok 2025-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg közös fesztiválnyitó kiállítását – idén Peter Lindbergh ikonikus fotóiból válogatva. A nemrég elhunyt fotóművész műcsarnoki tárlatát fia, Simon Brodbeck, a BPF eseményét Mucsy Szilvia, a fesztivál igazgatója nyitotta meg. Szegő György -
Művészek írták
Olasz szalmakalap
„Engem általában lenyűgöz egy színpadi szöveg..., Ez a legfontosabb: olyan anyagot találni, ami meghozza a kedvemet. Az Olasz szalmakalap színtiszta színház. Mindig nagy kedvet csinál a munkához – ezért rendeztem meg már korábban is – mert örömből fakad.” (Silviu Purcǎrete rendező) Szegő György