Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Hírek

    Akadálymentesített élmények látássérült és hallássérült nézőinknek

    2025. március 14.
    A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház kiemelt figyelmet fordít arra, hogy előadásai minél szélesebb közönség számára elérhetők legyenek. Ennek jegyében az elmúlt időszakban több akadálymentesített előadást is bemutattunk, amelyek során látássérült és hallássérült nézőink is teljes értékű színházi élményben részesülhettek.
    Fotó: Benkő Emese

    Február 22-én a Terror című tárgyalótermi drámát adaptáltuk látássérült közönségünk számára, március 8-án pedig a Leányvásár című operettet élvezhették akadálymentesített formában. A hallássérült nézők számára is igyekszünk különleges élményt nyújtani: február 16-án a Leányvásár című operettet mutattuk be jeltolmácsolással, március 30-án pedig az Oscar című vígjátékra várjuk őket.

    Ezek a kezdeményezések egy sikeres pályázatnak köszönhetően valósulhattak meg, és ahogy mindig, ezúttal is hatalmas érdeklődés övezte őket. A lehetőségeket maximálisan kihasználva igyekeztünk minél több nézőt vendégül látni: 30-35 fős csoportok érkeztek, akik rendkívül kedvezményes áron tekinthették meg az előadásokat. Nagy öröm számunkra, hogy kivételes lehetőséget kínálhatunk olyan emberek számára, akik általunk olyan kulturális élményben részesülnek, amelyet egyébként nehezebben érnének el.

    Fotó: Benkő Emese

    A hallássérültek számára szervezett előadások egy szélesebb körű együttműködés részei, amelyet országos szinten a SINOSZ (Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége) koordinál. Ennek köszönhetően nemcsak kecskeméti nézők, hanem akár budapesti vagy távolabbról érkező vendégek is részt vehetnek az eseményeken. A szervezés során előre lefoglaljuk számukra a legjobb helyeket, hogy a lehető legkomfortosabb környezetben élvezhessék az előadást.

    Tavaly sajnos nem volt lehetőségünk akadálymentesített előadásokat tartani, így különösen nagy öröm számunkra, hogy idén újra megvalósulhatott ez a kezdeményezés. Bízunk benne, hogy a jövőben még több hasonló eseménnyel szolgálhatjuk ki ezen közösségek kulturális igényeit, és folytathatjuk a mindenki számára elérhető színház megteremtését.

    A Kecskeméti Nemzeti Színház továbbra is elkötelezett az inkluzív kulturális élmények biztosítása mellett, és szeretettel vár minden érdeklődőt a következő akadálymentesített előadásainkra is!

    • Interjúk

      Az semmi – ezt hallgasd meg!

      Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk.
      Rojkó Annamária
      20224. december 3.
    • Művészek írták

      Peter Lindbergh – Budapest Fotó Fesztivál

      A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok 2025-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg közös fesztiválnyitó kiállítását – idén Peter Lindbergh ikonikus fotóiból válogatva. A nemrég elhunyt fotóművész műcsarnoki tárlatát fia, Simon Brodbeck, a BPF eseményét Mucsy Szilvia, a fesztivál igazgatója nyitotta meg.
      Szegő György
      2025. április 1.
    • Művészek írták

      Olasz szalmakalap

      „Engem általában lenyűgöz egy színpadi szöveg..., Ez a legfontosabb: olyan anyagot találni, ami meghozza a kedvemet. Az Olasz szalmakalap színtiszta színház. Mindig nagy kedvet csinál a munkához – ezért rendeztem meg már korábban is – mert örömből fakad.” (Silviu Purcǎrete rendező)
      Szegő György
      2025. március 13.

    Bemutatók képekben

    • Macskazene
      Orlai Produkciós Iroda Macskazene
      rendezőMáté Gábor
    • A kis kéményseprő
      Opera – Eiffel Műhelyház A kis kéményseprő
      rendezőToronykőy Attila
    • Jelenetek a házasságról
      Szegedi Kortárs Balett Jelenetek a házasságról
      rendezőJuronics Tamás
    • A Nibelung-lakópark
      Székesfehérvári színház A Nibelung-lakópark
      rendezőSzikora János

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu