"Csupa gyönyörűség ez a hibátlan mestermunka, amelyen sem hézagot, sem foltot nem találni. Nem pontosan az élet, mert annál sokkal színesebb, olyan, amilyen csak mese tud lenni. Tehát ő, aki a hercegi háznál a két fiút tanítja, a férfi, aki alárendelt állásban lehajtja fejét, de a lelkét magasan hordja. Tudós is egy kicsit és költő is, aki mellében egy hangtalan dalt dalol a reménytelenség boldog boldogtalanságáról.
Az elérhetetlen - a hercegkisasszony, aki, hogy a fenséggel észrevétesse magát, rámosolyog valakire, aki a közelben férfi, s mert legközelebb van, a nevelőre. A tanártól egy éjszakára meggyúl a tűzzel játszó herceglány is: a hattyú, aki kijött az ezüstös tóból a szárazföldre. De csak a partra, ameddig az éjszaka kalandja ér... Íme, mese a hattyúról, akinek a szárazon elvész a varázsa, és kiderül rokonsága a libával. Élet, és mégis mese."

Losonczy Zoltán, Nyugat, 1921/2