A rendezőnek sem és a sepsiszentgyörgyi színház prózai társulatának sem volt még olyan előadása, mely film alapján készült volna, valójában ők találták ki a Stefan Arsenijević–Srđjan Koljević–Bojan Vuletić által írt forgatókönyv színpadi változatát. A történet a szerb fővárosban játszódik, melynek kilátástalan alvilágában Anica új életre vágyik, azonban, mielőtt elhagyná Belgrádot, elhatározza, hogy lezárja addigi életének elvarratlan szálait. Mint kiderül, rengeteg furcsa ember veszi körül: életunt maffiavezér, öngyilkos hajlamú kamaszlány, pitiáner gengszterek, egykor jobb napokat látott idős hölgyek és egy mindenre elszánt romantikus lelkű fiatalember, akiről kiderül, hogy gyengéd érzelmeket táplál iránta. Egyetlen nap eseményeit dolgozza fel a produkció, melynek bemutatóján Stefan Arsenijević, a film rendezője is jelen lesz.

Theodor-Cristian Popescu rendező a színpad korlátozott lehetőségei miatt megpróbálta áthelyezni a cselekmény hangsúlyait a belső történésekre. Bevallása szerint az előadásban is fontos szerepe van a képeknek, de ezek más jellegű drámaiságot hordoznak, mint a film képei, a színészi játékban pedig olyan árnyalatokat kerestek, melyek nem egészen színpadszerűek, tehát mindenképpen kísérleti előadásról beszélhetünk. Egyik alaptémája a történetnek a férfi–nő kapcsolat, ahol a rendező szerint néha nagyon nehéz kiismernünk magunkat, a másik központi kérdés pedig az a különös egzisztenciális bizonytalanság, amire időnként mindannyian rádöbbenünk abban a kínlódásban, amellyel megpróbáljuk értelmessé tenni a mindennapjainkat. Általában többre vágyunk, mint amit elérhetünk, az akarat erősebb, mint a lehetőségek, de minél mélyebbre merülünk örökös boldogtalanságunk okainak kiderítésében, annál nehezebben értjük a lélek működését. Vajon képesek vagyunk-e valóban irányítani az életünket? Tudjuk-e kontrollálni a vágyainkat? Hatalmunkban áll-e megváltoztatni a számunkra fájdalmas dolgokat? Akkor boldogabb-e az ember, ha feszegeti a határait, vagy ha elfogadja a sorsát?

A tordai származású Theodor-Cristian Popescu 1994-ben Bukarestben végezte el a színházrendezői szakot, utána Montanában tanulta tovább a rendezés művészetét, majd a marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen doktorált. Szakmai életútja rendkívül változatos: rendezőként dolgozott a kolozsvári és marosvásárhelyi színházaknál, tanárként tevékenykedett a marosvásárhelyi, bukaresti és montanai színművészeti egyetemeken, valamint a montréal-i Québec Egyetemen és a kanadai Nemzeti Színháziskolában (National Theatre School of Canada). Két független színházi társulatot hozott létre és működtetett Bukarestben, illetve Montréal-ban, jelenleg a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rendezői szakán tanít.

Az előadás elkészítésében a rendező közvetlen munkatársai voltak: Mihai Păcurar (díszlet és videokoncepció), Andrei Raicu (zene és sound design), Cristian Niculescu (világítástervező), V. Bartha Edit (ügyelő), Dobra Mária Magdolna (súgó), valamint Kiliti Krisztián, az Életigen című korábbi produkciónk rendezője, aki ezúttal dramaturgként dolgozott. Az előadásban a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozatának diákjai is közreműködnek.