Az előadás az emlékek töredékes és olykor csalóka szerkezetén keresztül, képszerűen eleveníti fel a múltat. Az előadók őseik bőrébe bújva egy olyan kort jelenítenek meg, amikor még ők sem léteztek. A jelenetek olykor hirtelen megszakadnak; az életerős test mozgása repetitívvé válik, az öregkor torz, nehéz, küzdelmes mozdulatai szép, izgalmas, absztrakt táncokká alakulnak át. A gyerekkor és az öregség állapotai játszanak egymással. A kisgyerek első bizonytalan lépései és az idős ember ingatag járása közt húzódik a mozgások gazdag skálája.

A darab a közösség, az együtt, egymás mellett töltött idő viszonyait tárja fel, amelyből kiemelkednek az egyes szereplők szólisztikus jelenetei. Az emberi élet apró mozzanatainak mikroszkóp alatti vizsgálatával rétegződik egymásra a múlt és a jelen. Az előadás az élet két végpontja, a mozdulatlanság első és utolsó pillanata között feszülő időt kutatja.