"A kettősség, vagyis a testnek és a léleknek jelenléte az emberi személyiségben gyakran láthatatlan csatatérré teszi a személyiség életét. A csatatér helyén harmóniát csak úgy tudunk teremteni, ha a test és lélek egymás elleni harcából az emberi élet egységét próbáljuk megteremteni. Ha ezt meg tudjuk vagy meg tudnók csinálni, sokkal boldogabbá tennők az embereket s velük együtt természetesen a társadalmat.
Írásaimban ezért annyira visszajáró törekvés a test és lélek egységének szolgálata.
S azért van, hogy a látható valóság nem feledkezik meg a népmese lebbenéseiről, sem az úgynevezett misztikus irodalmi kifejezés a való élet tényeiről. Vagyis ahogy a test és lélek egységét igyekeztem és igyekszem szolgálni, úgy a valóság és misztikum irodalmi formájának együttes és harmonikus megjelenítésére vágyom."
(Tamási Áron)

A háborúból álruhában hazatérő férj és a köréje fonódó események szereplői a felborult világ helyreállítására tesznek kísérletet, felzaklatott, olykor burjánzó életükből szeretnének békés, nyugalmas és biztonságos rendet teremteni. Ahogyan Tamási is hitt a világot egyensúlyban tartó szent erők ősi elrendeződésében, a havadi emberek életében is egyszerre van jelen a fékeveszettség, az őrület, a kegyelem és a szeretet, belső harcaik pedig a hit, a szerelem és bizalom utáni vágyakozásukról tanúskodnak.
„A bizalom egyike azoknak az erkölcsi szabályoknak, amelyeket az emberi együttélésben nem lehet nélkülözni” – írja Tamási Áron a Boldog nyárfalevél kecskeméti ősbemutatójának műsorfüzetében. Valóban erről szólnak a legfontosabb emberi kapcsolatok (barátság, szerelem, munkaviszonyok), erre épül a család, társadalom. Pedig nyilvánvaló, hogy a bizalom életünk egyik legtörékenyebb támasza. Gyengesége, sebezhetősége saját tökéletlenségünk tükörképe, mely olyan mélyen gyökerezik bennünk, akár a kiszolgáltatottság, a közösségi lét igénye. Meredek az út annak felismeréséig, hogy a kételkedés és bizonyosság szenvedélyes küzdelmei közepette is szükség van e törékeny értékre, mert egymásért élünk.


„Az öt rendezőhallgató közül érettségével, művészi érzékenységével, kompozíciós készségével kitűnik Török Viola, aki a fesztivál egyik legszebb és legmegrendítőbb előadását rendezte Tamási Áron Boldog nyárfaleveléből. A háromfelvonásos színjátékot úgy húzta meg hetvenöt percre, hogy minden lényeges motívum megmaradt, ugyanakkor megszűnt a mű túlbeszéltsége. Bartha József különböző méretű fonott kosarakból egyszerre konkrét és elvont teret teremtett, Dobre Kóthay Judit pedig úgy öltöztette a szereplőket, hogy elkerülte az író világát oly gyakran jellemző »székelykedést«. Mint ahogy a játék stílusa is ebbe az irányba mutatott. Török Viola az emberi esendőség, kínlódás, szeretetéhség, az adott szó megtartásából fakadó konfliktushelyzetek megmutatására koncentrál. Erős jeleneteket komponál. Hol lélektanilag is hiteles játékra inspirálja színészeit – mindenekelőtt a férj és a feleség szerepét alakító Mátray Lászlót és Ferenczi Gyöngyit –, hol látványos képeket teremt, mint a feleség erotikus lázálmát vagy a férj másodszori hazatérésének jelenetét. A történéseket időnként ellenpontozza, máskor megerősíti Könczei Árpád folklór alapú zenéjével. A tiszta, arányos és intenzív előadás szerves folytatása Bocsárdi László Tamási-interpretációinak.”
NÁNAY ISTVÁN: EGY ZSŰRITAG FELJEGYZÉSEI – Színház, 2006. szeptember

„Már előző, Balassi-rendezése során kitűnt, hogy Török Viola kitüntetett szerepet szán színpadi vízióiban a zenének és a mozgásnak, különös érzéke van a spektákulum koreográfiájához, a nagy tömegjelenetek egységes képszerűségének megteremtéséhez. Nincs ez másként Tamási-rendezésekor sem. S ezek a kitűnően koreografált tömegjelenetek alkotják az előadás újszerűségét s értékeit, kibontakoztatva Tamási nyelvi humorát, alkalmat teremtve a szereplőknek a játékra. Az előadás mutatja, hogy nem Tamási érthetetlen, hanem egykori, »tegnapi« értelmezői nem értették. Pedig ennek a székely Odüsszeusz-történetnek induló drámának, amely felhőtlen és felelősségteljes példázat a szerelemről, a hűségről és a bizalomról, számtalan olyan erénye van, amely Török Viola felfogásában bontakozik ki a maga tündökletes és bűbájos nyelvi pompájában.”
BOGDÁN LÁSZLÓ: A SZÉKELY ODÜSSZEUSZ – Háromszék, 2005. december 3.