"Franz Kafka hat éves korában a nagybátyjánál töltötte a vakációt, egy vidéki falucskában, félúton egy vidéki kisváros, és egy nem vidéki nagyváros között. Ekkor még nem ismerte Morgensternt.

Egy kissé párás, üde reggelen - augusztus tizenharmadikán - a kis Kafkát sétálni vitte nagybátyja a falu határába. Kafkácska vígan lépdelt újdonsült bőrszandáljában a pirkadat izzasztotta rét harmatos füvében, kis tüdeje fáradhatatlanul szívta magába a friss reggeli szellő kristálytiszta levegőjét, és közben nagybátyjával beszélgetett a fagylaltokról és az elidegenedésről. Ahogy a faluvégi rét közepére értek, megálltak egy kicsit, hogy megnézzék a napfelkeltét. Franz ekkor pillantotta meg a közeli, erdő borította dombon megbúvó kis kastély apró tornyait, mely irodalomtörténeti mélységű benyomást tett rá. Rögtön támadt is egy kafkai gondolata: "mi lenne, ha erről az épületről mintáznám az utolsó regényemben szereplő kastélyt, amellyel az egész huszadik századi európai irodalmat meghatározom?" Eleinte csak dédelgette magában ezt a kósza ötletet, mely az évek során komoly elhatározássá érett elméjében. Utánanézett hát a különböző kafkológiai értekezésekben, hogy hogyan is kell kafkai világot teremteni, aztán vett egy nagy levegőt, és nekilátott a huszadik századi regény megreformálásának. Írta, írta A kastély című regényét, mely egy földmérőről szól, aki megérkezik egy faluba, amely felett egy dombon pont olyan kastély emelkedik, melyet még bőrszandálos korában látott. Addig addig írta ezt az egészen egyedi, abszurd elemekkel átszőtt regényt, hogy ő maga is belegabalyodott, és már semmi értelmét nem látta az egésznek. Ezért úgy döntött, hogy meghal, mielőtt befejezi leghíresebb regényét, és így adja fel a leckét a későbbi..."