–Háromba vágtad, édes, jó Lajosom?

– Háromba? Nem. Négy egyforma darabba vágtam... Talán nem jól tettem?

– De jól tetted, édes, jó Lajosom. Te mindig tudod, mit hogyan kell csinálni.”

Örkény István Tóték című tragikomédiája az 1967-es Thália Színházbeli bemutató óta a legnépszerűbb magyar drámák egyike. Hatalmas sikerrel játszották szerte a világon, Párizstól Washingtonig, Berlintől Moszkván át Japánig, Fábry Zoltán pedig kiváló filmet készített belőle, Isten hozta őrnagy úr címmel.A frontról egészségügyi szabadságra a hátországba érkező Őrnagy beköltözik az a fiukért rettegő Tóték életébe. A család protekció reményében vállalja megaláztatások véget nem érő sorát.A kétféle trauma sérültjét – az Őrnagyot és Tótot – egy világ választja el egymástól: társadalmi helyzetük, neveltetésük, lelki alkatuk és családi állapotuk. De van a létnek egy, az adott történelmi szituációban meghatározó szférája, ahol ez a két férfi találkozik. És ez nem más, mint a félelem. Félni és félteni sokféleképpen lehet: az Őrnagy hisztérikus, patologikus rettegése parancsoló terrorban nyilvánul meg, Tóté pedig az alkalmazkodás és az engedelmesség síkján.Ez az ellentét magában foglalja kapcsolatuk lényegét. Kettőjük minden darabbeli megnyilvánulása egymást feltételezi. Az Őrnagy csak akkor szerezhet érvényt saját esztelen akaratának, ha van, aki aláveti magát annak, amit ő követel.És minél esztelenebb a parancs, annál alázatosabbnak kell lennie annak, aki teljesíti. Jelenetről jelenetre követhető, hogyan torzulnak el az Őrnagynak a vendéglátóival szemben támasztott elvárásai, hogyan követeli tőlük egyre elszántabban és egyre értelmetlenebbül saját normáik, sőt életük feladását.