A sivatag közepén, egy katonai sátorban egy férfi, egy nő és egy pap van összezárva – a halálraítélt asszony utolsó éjszakáját töltik együtt. Ha ő virradatkor meghal, egy nép nyelve is eltűnik vele.

„Miért épp nekem kelljen drámaírói feladatként szembenéznem a 20. század (s talán a következő századok) legrohadtabb tendenciájával: a kisebbségi és egyéb védtelen etnikumok nyelvének, kultúrájának üldözésével – esetleg a kultúrahordozó etnikumnak is a kiirtásával -, vagy ahogy ma az újságírók és diplomaták finoman mondani szokták (micsoda vérlázító eufemizmus ez!), az úgynevezett etnikai tisztogatással?” – tette fel magának a költői kérdést Hubay Miklós, mielőtt egy eltűnőben lévő nyelv utolsó képviselőinek kérésére befejezte félbehagyott művét, az Elnémulást.