Hírek

Lessing a test és a történet által feltett kérdésre a képzelet mozgásától várt választ. Katkó Tamás meg is látta a színpadi sötétből kivillanó fény-fragmentumok – mozgó test, arcél és jelmez vizuálisan termékeny, lágy és kontrasztos, gyakran transzparens drámai elemeit. A dráma-érzékeny fotósokat bennfentes a dramaturgiai érzékükből merített ihlet vezeti. Előre érzik, mikor, hogyan kell exponálni. Katkó máig friss, festészethez közelítő munkássága kiváló példa a dráma képi sűrítésére. Nem mellékes az sem, hogy az előadások jelenetei nem hullnak a feledés homályába.
Segítette Katkót a megújuló fotótechnika is. Az egyre érzékenyebb filmanyag, a jobb gépek és optikáik. A digitális fotó újabb forradalma hamar túllépett ezen. Ám sok fotóművész tartózkodik e „kényelemtől”. Inkább az analóg hagyomány kevésbé technika-függő lehetőségeivel él. A színházi alkotók, rendezők, színészek, látványtervezők és fotósok – itt és most Katkó Tamás – a tünékeny színházi műfajból a drámai és fotótechnikai eszközök bő skáláján teremtenek képzőművészeti kvalitású képet.
A színházi előadás rendkívül összetett műfaj: a szöveg, a jelenet, a mű ezernyi analízisen, azok cselekvő kipróbálásán alapuló rendezői/színészi metódus célja a játszók közötti, és a közönséggel való kommunikáció. Sokáig a színház, a próbák, az előadások fotósa nehezen tudta felvenni az ehhez tartozó költői, dramaturgiai bölcsesség ritmusát, a színpadon száguldó gondolat sebességét. Katkó Tamás művészetének egyik titka éppen ez az egyszerre dramaturgiai és technikai éberség.
A színházak a próba-folyamatban általában alig fordítanak figyelmet a gondolat képi megörökítésére. „Nyakunkon a premier” – mondják a rendezők, a titkárság. Beérik a sajtó által kínált egyre szűkebb kereteivel. Másodlagos, hogy a fényképező ember és pillantása – a fénykép – megszületik e. Katkónak azonban volt szeme, szerencséje: megtalálta azokat a rendezőket és műhelyeiket, hogy ott a 70-es, 80-as, 90-es években a maga rendhagyó módján fotósként működhessen. Hogy gépével észrevétlenül jelen lehessen a próbákon. Előbb a Tanulmányszínházban és Arvisura Színházban, később elsősorban Szikora János aktuális szolgálati helyein és az ő „kép”-re is figyelő színpadi közegében fogadták be. Most Szikora János nyitotta meg a Katkó tárlatot.
A szellemi/esztétikai gyönyörködtetésen túl, Katkó fotói kapcsán a színpadkép változásának szélesebb világáról is szólnom kell. A 19.-20. század fordulóján a színpadokról eltűnt a gázvilágítás, a rivaldafények. Jobb teljesítményű elektromos fényvetők ideje következett. Az új technika azután felforgatta a látványt. Érkezett egy svájci származású díszlettervező, bizonyos Adolf Appia, aki előbb az operajátszásban látvány-forradalmat csinált. (zárójelben: Appiát a térben is megidéztük a Műcsarnok Rejtett történetek kiállításon 2018-ban). A régi, aprólékos realizmussal festett falak helyett nagyformák és rusztikus tömbök, geometrikus architektúra a fény miatt kerültek színpadra. Fényvisszaverő és -elnyelő felületeik, érzékeny reflexiós tulajdonságaik a színpadi alkotók által a játék, a dráma szolgálatába állhattak. Ez a mód nehezen, de végül behálózta a századot.
Katkó kb. 30-40 éve visszafordította az időt: éppen a színpad sötétjéből képes lehívni képi mondanivalóját. Sejtelmesen alulvilágított térben is tud fényképet komponálni a mozdulatokból, a színészek gesztusaiból. A lebbenő jelmez, a fények és párák kompozíciójával megragadja gyorsan elillanó teatralitást. De nem akar egy-egy előadást dokumentálni – hanem, mint most látjuk: eddigi életműve egy összművészetet művelő színházi korszak útkereső gondolkodását őrzi.
-
Interjúk
Az semmi – ezt hallgasd meg!
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk. Rojkó Annamária -
Interjúk
„Lélek nélkül nincs is emberi arca semminek”
Interjú Hegedűs D. Gézával a gyermeki rácsodálkozásról és nagy fordulópontokról, a kitaposott ösvényekről és a színház örökkévalóságáról Kozma András -
Művészek írták
Olasz szalmakalap
„Engem általában lenyűgöz egy színpadi szöveg..., Ez a legfontosabb: olyan anyagot találni, ami meghozza a kedvemet. Az Olasz szalmakalap színtiszta színház. Mindig nagy kedvet csinál a munkához – ezért rendeztem meg már korábban is – mert örömből fakad.” (Silviu Purcǎrete rendező) Szegő György