Mutatjuk, ezúttal mire kell odafigyelni a jegyvásárlással kapcsolatban.
Kedves Nézőink! Most szombattól, azaz október 5-től megválthatóak a jegyek novemberi előadásainkra!
október 5-én 12 órától személyesen, a Malom Központban található jegyirodánkban vásárolhatnak (a hétvége miatt kizárólag ott, ezt követően pedig hétköznapokon a szokott nyitvatartási időben)
október 5-én 13 órakor nyílik meg az online jegyvásárlási felület
Kérdés esetén forduljanak bátran kollégáinkhoz az ITT található elérhetőségeken.
A Csongor és Tünde drámairodalmunk harmadik óriása – színpadra állítása örök kihívás volt és lesz. Vörösmarty Mihály instrukcióként nagy mennyiségben írt elő szcenikai csodákat, varázslatokat, amelyektől 1830 óta a mű nem a rendezők, inkább a látványtervezők álma.
…köszönés után a Vizsolyi Biblia szavaival fogad Csernus Mariann, akivel utoljára 3 éve beszélgettem, amikor a Bethlen Téri Színházban ismét előadta a Biblia maga által dramatizált változatát, amelyet négy évtizeden keresztül játszott szerte az országban.