Hírek
Marjai Virág szemmel láthatóan mélyen átéli a szerepet. Amikor egy színész a szemével, a pillantásával tud érzelmi változásokat közvetíteni, az olyan fokú átitatottságot jelez a karakter lelkületével, amit nem lehet tanulni. Vannak pillanatok és fordulatok a darabban, amikor nézőként azt érezzük, hogy most állunk fel a székünkről és hosszan átöleljük Őt.
Méltó partnere a darabban Hajdu Steve, akit nagyon jó volt látni színpadon. A szerepe szerinti férfi lelke is túl lehet már jó néhány csalódáson. Önmagában az, hogy vakrandira adja a fejét, már jelzi, hogy ez talán egy utolsó alkalom, amikor még képes volt összeszedni a bátorságát és megmaradt önbecsülését, hátha egy csoda folytán most sikerülni fog. Maureen-nal való ismerkedésük lassan és óvatosan, tényleg centiről centire halad, és a dinamikája inkább az egyet előre – kettőt hátra ütemét követi. Persze minél jobban közelednek egymáshoz, annál nagyobb a tét, így válnak egyre sebezhetőbbé.
A teljes írás eléréséhez kattintson IDE >>>
-
Interjúk
„Minőségpárti voltam egész életemben.”
S ha az egész pályájában gondolkodunk, a ’60-as évek is bejönnek a képbe. Az egykori színházigazgatóval, rendezővel és a ma is aktív színésszel beszélgettünk. Farkas Éva -
Interjúk
„Még mindig kíváncsi vagyok magamra”
Balázs Áron színművész, az Újvidéki Művészeti Akadémia tanára, aki feladta a társulati létformát a tanári hivatásért, ám maradt szabadúszó színész, így azóta Vajdaság minden színházában láthattuk játszani. Legutóbb a Zentai Magyar Kamaraszínház Sirályában öltötte magára a két karakterből gyúrt doktor szerepét. Szerda Zsófia -
Művészek írták
Színházcsinálás: Liliomfi
Szigligeti Ede örökzöldje régi-új színház, erős mai tartalmakkal. Vecsei H. Miklós változatát ifj. Vidnyánszky Attila előbb a Budaörsi Latinovits Színházban vitte színre. Azt egyik társulatalapító produkcióként hozták létre. „A jó darabokat szokták átírni, nem a rosszakat” – idézték Mészöly Dezsőt. És évekig átütő siker lett. Ezt igazították most vígszínházira. A Liliomfi előadása ismét fergeteges. Szegő György