Hírek
Járai Máté pályáján egy igazán emlékezetes szerep a Lili bárónő Frédije. Már másodszor bújhat bele ennek a humoros karakternek a bőrébe, aki erős érzelmi szálakat mozdít meg benne. „Így hívták az édesapámat, aki már nem él. Ritkán találkozik az ember az Alfréd névvel, és valahányszor megszólítanak az előadásban, az édesapám jut róla eszembe” – árulta el a színművész.
De nem csupán ezért fontos állomás ez a szerep Máté számára, hanem azért is, mert egy olyan találkozást hozott ez az előadás, amire már régóta vágyott. „Hiszek abban, hogy nincsenek véletlenek. 2017-ben játszottam először Frédit, de egyrészt azóta színészként is nagyon sokat értem, másrészt pedig találkoznom kellett Béres Attilával. Sok rendezését láttam már, és nagyon vágytam arra, hogy egyszer vele dolgozhassak. A próbafolyamat során sokszor éreztem azt, hogy egy nyelvet beszélünk.”
Béres Attila Lili bárónő rendezése sok tekintetben eltér a megszokott operett-előadásoktól. Nincs tánckar, nincs énekkar, a darabot kilenc színész játssza. Az előadás azonban az operett minden klasszikus elemét tartalmazza, fülbemászó dallamokat, látványos táncokat, humort és romantikát, de mindezt egy modern köntösbe burkolva. „Azt szoktam mondani, hogy ez egy kuriózum. Nem olyan operett, amikor minden habos és csillog. De van szépen szóló zenekar, vannak nagy táncok, humor, mélység és magasság.”
Humor: örökség és túlélési stratégia
Járai Máté játékában különösen fontos szerepet kap a humor. „Ez nálam világéletemben egy túlélési ösztön volt. Sokféleképpen dolgozunk fel gyerekkori traumákat, és nekem valahogy mindig ez segített. A szüleimnek, nagyszüleimnek is nagyon jó humora volt. Tényleg a legrosszabb pillanatokban is igyekszem a humorhoz nyúlni, ez az én túlélési stratégiám, és ez nagyon sokat segít a szerepeimben is.”
A B terv, akiben sokkal több van
Frédi karaktere az örök második, akivel mindig csak jobb híján számolnak. „Van egy mondat a darabban, amikor azt mondják nekem: De hát Frédi, maga csak a B terv. Nagyon sokszor játszom olyan figurákat, akiket jobb híján választanak, vagy épp nem is választanak. Azonban Frédiben több van. A Lilit játszó színésznő, Vajda Boróka azt mondta: ha Lili jobban odafigyelne, hogy milyen sziporkázó ez a Frédi, lehet, hogy őt választaná. Talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a történet happy enddel zárul, mint az operettek többsége, de ha nem így lenne, akkor lehet, hogy egy-két hét múlva Frédi érne célba Lili szívében. Ebben a Frédiben sok van abból, amiért bele lehet szeretni.”
Közös rezgésszám – Szabó Dorottyával a színpadon
A színpadon Frédi partnere Clarisse művésznő, akit Szabó Dorottya alakít. A szubrett és a táncoskomikus párosa estéről estére óriási sikert arat a nézők körében. A közös munka igazi öröm volt Máté számára: „A feleségem, Kíra mindig nagyon kritikus, de azt mondta, hogy Dodóval nagyon jó partnerek vagyunk. Úgy látta, hogy azonos rezgésszámon létezünk, és benne is olyan erős belső tűz van, mint bennem. Kíra imádja, ha táncolok, és mindig mondja, hogy bármilyen lúzert is alakíthatok a színpadon, ha megszólal a zene és elkezdek táncolni, akkor senki sem hiszi el, hogy egy szerencsétlen figura vagyok.”
A mozdulat, ami minden zenés darabban ott van
Máté nagyon szeret táncolni, a felesége szokta is neki mondani, hogy ha egyszer film készül Fred Astaire életéről, akkor abban neki kell játszania a főszerepet. A színművész elárulta a Lili bárónő koreográfiájának megtanulása is különleges élmény volt számára. „Nagyon boldog vagyok, hogy együtt dolgozhattam Bodor Johannával, aki egy ikonikus táncművész és koreográfus. Fantasztikus pedagógiai érzékkel dolgozott velünk. De meg kell említenem Raj Martint, aki koreográfusasszisztensként elképesztő módon odafigyelt ránk.”
Ebbe a darabba is bekerült az a lépés, ami Máté jellegzetes mozdulatává vált az elmúlt évek során. Ez nem hiányozhat egyetlen zenés előadásból sem, amiben játszik. „A zenés darabokba igyekszem belecsempészni ezt a bizonyos járais mozdulatot. Ez csak egy kis poén a társulaton belül, de nagyon örülök, hogy a Lili bárónőben is sikerült elrejtenem.
-
Interjúk
Az semmi – ezt hallgasd meg!
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk. Rojkó Annamária -
Művészek írták
Szerelem – Örkény Színház
A Szerelemben egy idős házaspár szerelmét ismerhetjük meg szuperközeliben, annak minden rétegződését, szépségét, fájdalmát egy betegség fénytörésében. Szegő György -
Művészek írták
Peter Lindbergh – Budapest Fotó Fesztivál
A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok 2025-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg közös fesztiválnyitó kiállítását – idén Peter Lindbergh ikonikus fotóiból válogatva. A nemrég elhunyt fotóművész műcsarnoki tárlatát fia, Simon Brodbeck, a BPF eseményét Mucsy Szilvia, a fesztivál igazgatója nyitotta meg. Szegő György






















