Mint a mesében – olyan boldogságban és békében él együtt egy család ebben a történetben – férj, feleség és a kisfiuk. Ám elég egyetlen félresikerült pillanat, hogy a boldogság hirtelen a visszájára forduljon, és a vak indulatok vegyék át az uralmat… Egy különleges történet – nevezzük mesének –, boldogságból, féltékenységből, paranoiából és megbocsátásból összeszőve. Át téren és időn, bumfordi vaskos komédián és szívbemarkoló drámai konfliktusokon, át reményen és megadáson – egy talán sosem volt emberi és isteni feloldozás felé. És mindeközben hol Szicíliában, hol Bohémiában – cseh fúvószene egyáltalán nem andalító dallamára hull a hó. Hiszen ez egy TÉLI REGE.

A Téli regét Shakespeare késői művei között tartják számon: a keletkezését az irodalomtörténészek 1610-1611-re teszik. Fő forrása Robert Greene prózában írt pásztorjátéka, a Pandosto, vagy az Idő diadala. Műfaja és hangvétele vitatott, ezért Shakespeare színművei közé sorolják. Victor Hugo azt mondta róla, hogy „ez a szerző legkomolyabb és legmélyebb értelmű műve”. Számos híres rendező feldolgozta, Peter Brooktól Sam Mendesig. Ingmar Bergman a cselekményt egy 19. századi svéd vidéki udvarházba helyezte, ahol a darabot egy hosszú téli estén a polgári közönség vacsora utáni szórakoztatásául adták elő. Többször megfilmesítették, feldolgozták balettváltozatban, Goldmark Károly pedig operát írt belőle, amit 1908-ban mutattak be.

„A Téli rege nem kisebb kihívás elé állít minket, mint hogy megragadjuk magát az Időt, és megmutassuk teljes valójában – hadd lássák a nézők, hogy milyen is! Lassú és gyors, gonosz és jóságos, pusztító és teremtő. Ahogy telnek az évek, az ember észreveszi magán, hogy az Idő egyre fontosabb szerepet játszik az életében, és nemcsak az elmúlás, hanem a visszafordíthatatlanság, a megismételhetetlenség, a jóvátehetetlenség értelmében is. Persze Shakespeare, az emberi história egyik legnagyobb drámaköltője ezekre a gyászos képzetekre mégiscsak talál felemelő, vigasztaló válaszokat. Hiszen mire való a fantázia? A Téli rege színrevitelének a legnagyobb tétje, hogy mindezt egyszerre meg tudjuk mutatni.” (Valló Péter)