Az 1915-ben írt darabban az első világháború előtti Zágráb ünnepi vásárának forgataga elevenedik meg élettel teli, kusza, vad látomásként.

Miroslav Krleža a horvát irodalom egyik kiemelkedő alakjaként a vers, a regény, a novella, az esszé és nem utolsósorban a dráma műfajában is maradandót alkotott. A Szentistvánnapi búcsú egyedülálló remekműnek számít a szerző fiatalkori drámái között. Valóság és álom elmosódó határán, az élet és halál közti keskeny mezsgyén, Szent István napjának fülledt éjszakáján cselédlányok, katonák, csavargók, majmok, bűvészek és halottak táncolják vadul a kólót, miközben szerelemről, csillapíthatatlan vágyakról, életszeretetről, bujaságról és halálról énekelnek. A forgatagban egy boldogtalan szerelmes üldözi hűtlen kedvesét, aki elhagyta őt egy cirkuszi atlétáért. A két férfi küzdelmében életnél és halálnál is nagyobb a tét.

A szerző egy késői művével, az Agóniával már találkozhatott a Radnóti Színház közönsége, de a most bemutatásra kerülő mű vad, látomásszerű világa és a zágrábi nagypolgárság hanyatlását naturalista eszközökkel ábrázoló Agónia decens közege között hatalmas különbség. A Szentistvánnapi búcsú egyedülálló remekműnek számít Krleža fiatalkori drámái között. Az 1915-ben írt darabban az első világháború előtti Zágráb ünnepi vásárának forgataga elevenedik meg rettenetes, világvégi látomásként. Valahol a valóság és az álom elmosódó határán, az élet és halál közti keskeny mezsgyén, Szent István napjának fülledt éjszakáján vakok, prostituáltak, cselédlányok, katonák, csavargók, majmok, bűvészek és halottak táncolják vadul a kólót, miközben szerelemről, csillapíthatatlan vágyakról, életszeretetről, bujaságról és halálról énekelnek. „Haláltánc és cirkusz, komor és humortalan irónia, kétségbeesés és Gesammtkunst\" – írja a drámáról a fordító, Spiró György.
Grandiózus vállalkozás, igazi művészi kihívás egy több mint negyvenszereplős drámát, egy örvénylő vásári tömeget a Radnóti színház kicsi színpadán megjeleníteni, éppen ezért nemcsak a nézők, de társulatunk művészei számára is sok izgalmat tartogat az új bemutató. Az előadásban a délszláv, orosz, ukrán, bolgár, zsidó és balkáni népzenét játszó Vodku! zenekar zenél majd, akit színházunk közönsége a Cseresznyéskert című előadásból már ismerhet. Ők játsszák majd a kólót, melyben a szerzői instrukció szerint „az emberek őrülten, részegen hejehujáznak. Táncolnak. A kóló megint végigdübörög a színen, rakéták hullanak, kék és sárga fénylő cseppek, mint az eső. Dobok, gongok, trombiták. A háttérből különböző melódiák olvadnak össze. (…) Minden egyre erősebben összezavarodik. Forr. Minden egyetlen üst, amelyben párolog, forr a furcsa kipárolgások, a vad hangok, a varázslatos színek, a beteg arcok tébolya. Minden hullámzik, fokozódik, fokozódik, a nyáj elvadul, feldübörög, rohan, fröcsköl, nyihog, lezuhan, akár a hullám, ritmikusan csókolózik, öl, él, zabál, iszik, üvölt. (…) A kóló megint a színpadon táncol, mind több ember kapcsolódik bele a táncba, a kezek, mellek, nemek és vér láncába, vadul, néger módra táncolnak, népiesen. A színfalak mögül tamburazenekarok sokasága bömböl. Reflektorok másznak, gyerekek sivítanak, zöld magnéziummal sárkányokat eregetnek a levegőbe. – Minden különös, vörös zagorjei szaturnáliában, eksztázisban remeg…\"