Történelmi kulisszák között, 1568-ban játszódik Schiller nagy klasszikusa, amelyben II. Fülöp spanyol király az inkvizícióra támaszkodva próbálja összetartani a világ legnagyobb keresztény birodalmát. Miközben az uralkodó rendszer a zászlójára tűzött értékrendet céljai érdekében önkényesen kiforgatja és a cselekvés lehetőségétől a másként gondolkodó fiataljait teljesen elzárja, Németalföldön már készülődik az a szabadságmozgalom, amely majd kirobbantja Európa első polgári forradalmát. Egy zárt rendszer totalitásában, ahol a társadalmi szolidaritás leépült, a változtatás lehetőségébe vetett hit elveszett, néhány fiatal úgy dönt, nem éri be azzal, amit készen kap. Eszméik, vágyaik, öntudatuk hajtja őket, hogy nekifeszüljenek az őket és embertársaikat személyes szabadságukban korlátozó világnak. Szembekerül egymással király és alattvaló, férj és feleség, apa és fia. Társadalmi szerepeik és személyes viszonyaik összekeverednek a konfliktusokban – a Don Carlosban elválaszthatatlan egymástól a politikai-, a családi- és a szerelmi tragédia.

Schiller 1787-ben, a francia forradalom kitörése előtt nem sokkal fejezte be a Don Carlost, amelyben már saját kora, a felvilágosodás ellentmondásosságát előlegezte. A dráma forrása egy 17. századi francia történetíró, César Vichard de Saint-Réal regényes Don Carlos-életrajza volt. A Schiller által új életet kapott történelmi alakok – a szerelmét és birodalmát féltő öregedő önkényuralkodó; a kényszerű kiskorúságban tartott, szeretetre és elfogadásra vágyó trónörökös; a férfiak uralta világban saját autonómiájáért küzdő királynő; a nép szabadságáért és önrendelkezéséért síkra szálló márki és az előrejutásért vagy épp túlélésért minden eszközt megragadó udvarbeliek – lehetnének akár a mi kortársaink is. A helyzetek és alakok mindenkori ismerőssége, politika és magánélet, intrika és szenvedély keveredése a Don Carlos töretlen népszerűségének kulcsa, de ismertségéhez nagy mértékben hozzájárult a történetből készült Verdi-opera is. A nagy német klasszikus a Radnótiban új szövegváltozatban, fiatal alkotócsapat és a társulat munkájaként kerül színre.

„A Don Carlos alapproblémája, hogy a kor, a történelmi szituáció, a világ fennálló rendje, konkrétabban az autokratikus birodalmi érdek, rendkívül erősen korlátozza az ember autonómiáját: gondolkodását, döntéseit, cselekvési szabadságát. A Don Carlosban szinte mindenki az ember ellen támadt állam ketrecének foglya. Mindenki tágabb teret szeretne, mindenki ki akar törni. A menekülési vágyat legélesebben a fiatalok artikulálják – mint a felvilágosodás nagy álmát a szabadság, egyenlőség, testvériség birodalmáról. A Don Carlos a legfelszabadítóbb és legfájdalmasabb mű ennek az álomnak a nagyságáról és lehetetlenségéről.”

Nagy Péter István