Valamikor, a nem olyan távoli jövőben, metropoliszaink csaknem az égig érnek, nyelveink pedig végképp összezavarodtak. A civilizáció bölcső, huszonnégy órás portaszolgálat: a város nem alszik, de altatódalt énekel neked és elringat. Énekel reggel-este, zümmög az elektromosság hangján, a tömegközlekedésen, az utakon, a szobaméretű tévéfalakon, a füledben, a zsebedben, a fejed fölött és a talpad alatt. Nyugodtan alhatsz, a tűzőrség mindig készenlétben áll, bár a házak már régen tűzbiztosak. Ebben a világban nem oltani, hanem tüzet szítani riasztanak.

Guy Montag tűzőr. Munkatársaival éjszakáról éjszakára fogadja a riasztásokat, és gyújtja fel a magánemberek otthonaiban megbúvó illegális könyvtárakat. A könyveket ugyanis betiltották, hogy felforgató, gondolkodásra ingerlő tartalmukkal ne veszélyeztessék az általános boldogságot és nyugalmat. A krízis úgy érkezik, mint az álom vagy egy új szerelem: lassan, majd hirtelen nagyon gyorsan. Talán akkor kezdődik, amikor Montag a felesége ágya mellett belerúg az üres altatós fiolába. Talán, amikor meglátja magát egy fiatal lány vagy egy öregember tekintetében. Talán, amikor az első könyvet ellopja. „Ha tetszik nekünk, ha nem: benne vagyunk. Valamerre irányt kell keresnünk, meg kell tudnunk, hogyan jutottunk kátyúba.” – mondja Montag, és minden, amit korábban a valóságnak hitt, hirtelen lángra kap.

Ray Bradbury 1953-as disztópiája a Radnóti Tesla Laborban a jelenünket továbbgondolva keresi életünkben és világunkban a kátyúba be- és az onnan kivezető utat.