A Vígszínház és a Színház- és Filmművészeti Egyetem koprodukciós előadása

Szerelem és ábránd, álom és valóság, álöltözet és félreértések, pimasz becsapások és egy végzetesnek tűnő szerelmi sokszög – mind együtt egy varázslatos történetben, Shakespeare egyik legköltőibb vígjátékában.

Viola hajótöröttként partra vetődik Illíriában, s azt hiszi, ikertestvére, Sebastian hullámsírba veszett. A fiatal nemes lány férfiruhát ölt, és Cesario néven elszegődik Orsino herceg szolgálatába. A herceg régóta reménytelenül ostromolja Olivia grófnőt, ám az nem fogadja az udvarlását, mert bátyja halála után egyéves gyászt fogadott. Olivia nagybátyja, Nemes Böffen Tóbiás ivócimboráját, Nemes Keszeg Andrást arra bátorítja, hogy pályázzon Olivia kezére. Ugyancsak Olivia házának lakója Malvolio, a grófnő mereven erkölcsös udvarmestere, akit Tóbiás úr és Mária, a tűzrőlpattant szolgáló és a bölcs Bolond segítségével csúnyán becsapnak: Mária úrnője nevében egy Malvoliónak szóló szerelmes levelet hamisít, mire az udvarmester boldogan rohan Oliviához, de így – természetesen – hülyét is csinál magából. Közben végzetesnek tűnő szerelmi háromszög alakul ki: Orsino Oliviát, Olivia a fiúnak hitt Violát, Viola viszont Orsinót szereti...

„A Vízkereszt, mint hibátlan egységbe szerkesztett komikai nagykoncepció, a szakmai tudathasadás remekműve. Vezérmotívuma a hibbanás, melyet fölényes logikával és táncos eleganciával forgat meg többször is önmaga körül: mintha most is a gondolkozás szabad ege alatt növeszthetné ki magából a témát, mintha szellemének szabad mozgását legkevésbé sem zavarná az egymást tagadó ikervilágok tébolyult összenövése. Shakespeare sokat tudott, és nagyon bízhatott magában. Tragédia vagy komédia? Kipróbált elmeéllel, mint „egy puszta tőrrel”, alkalomadtán megvan a módja elvágni „ettül ezt”. Géher István