I. felvonás

Politikai foglyok számára létesített börtön.
Egy nõ az udvaron arról ábrándozik, milyen boldog lenne a szíve választottjával. Fidelióra gondol, arra a fiatalemberre, aki foglárnak jelentkezett, s aki egy ideje ugyancsak a börtönben él és dolgozik. A börtönparancsnok, Don Pizarro több ellensége raboskodik itt. Föltehetõleg az a Florestan is, aki Pizarro erõszakos önkényét és visszaéléseit nyilvánosan le akarta leplezni. Florestan hitvese, Leonora mindenesetre így sejti, s hogy megtalálja és megmentse férjét, férfiruhát öltve, Fidelio néven, munkára jelentkezett. Nemcsak a gondnok, Rocco bizalmát és megbecsülését vívta ki, de annak lánya, Marzelline is rajongással veszi körül õt. Jaquino, az ifjú börtönszolga szerelmével ostromolja Marzellinét. A lány azonban ismételten kosarat ad neki, sõt, azt is megvallja, amióta színre lépett Fidelio, Jaquino elvesztette nála minden esélyét. Vitájuknak épp a „rivális\" érkezése vet véget, aki nehéz teherrel, a megjavíttatott bilincsekkel jön vissza a börtönbe. Rocco igencsak elégedett Fidelio rátermettségével, s nem csinál belõle titkot: pártolja Marzelline férjhezmeneteli tervét. Persze egy jó házassághoz manapság nem elég ennyi: a pénz a szerencsét éppúgy befolyásolja, mint a hatalmat és az érzelmeket. Fidelio-Leonora számára természetesen riasztóak e gondolatok, s még mielõtt a házasság kérdését feszegetõk elõtt leleplezõdnék, arra kéri Roccót, vezesse a legszigorúbban õrzött rabokhoz. Minden terhet és kockázatot vállal, csak hogy kideríthesse, férjét itt tartják-e fogva. Rocco figyelmezteti: a börtönben végzett munka megkeményíti az ember szívét. Don Pizarro értesítést kap: a miniszter tudomást szerzett a jogtalanul bebörtönzött rabokról. Váratlan ellenõrzéssel akarja lebuktatni a helyzetével visszaélõ börtönparancsnokot. A legnagyobb veszélyt Florestan fogva tartásának fölfedezése jelentené; Pizarro el is határozza, hogy meggyilkolja foglyát. Tervét Roccóval akarja végrehajtatni, ám bármennyit ajánl is fel neki, a szörnyû tett elkövetésében a gondnok csak segédkezni hajlandó. Meghallva e beszélgetés végét, Leonora elhatározza: akárki legyen is az a titokzatos fogoly, a humanitás eszméjétõl vezérelve megmenti az életét. Miként a sötét fellegeken nyugvó szivárvány, úgy árad szét lelkében a remény, hogy szembeszállva az önkényes brutalitással, férjéért vállalhat áldozatot. Szavait tett követi: a parancsnok jóváhagyása nélkül kiengedi a rabokat a napfényre. Feldühödve érkezik Pizarro, és Roccót vonja felelõsségre, aki mentegetõzés-képpen a tavaszi levegõre és a király neve napjára hivatkozik. Felettesének haragját igazán azonban csak akkor tudja lecsillapítani, amikor arról a bizonyos rabról kezd beszélni, aki már soha többé nem láthatja meg a napfényt. Pizarro most úgy véli: jobb, ha eltekint a vakmerõ tett megtorlásától. Visszarendeli a rabokat, és sürgeti Roccót: azonnal fogjon hozzá a megbeszélt munkához.



II. FELVONÁS

Az intézmény legeldugottabb és legelviselhetetlenebb cellájában senyved a titokzatos fogoly: Florestan. Bûne annyi volt, hogy bátran síkraszállt az igazságért. Sorsa a lassú pusztulás. Kínoktól elgyötörten Leonoráról hallucinál mint angyalról, aki hamarosan megnyitja börtönét és az igazság mennyei világába vezeti õt. Rocco és Fidelio érkeznek a földalatti helyiségbe, hogy az alku értelmében megássák a sírt, mielõtt a parancsnok személyesen végezne áldozatával. Leonora elborzadva döbben rá: saját férjének ásta a végsõ nyughelyet. Megjelenik a gyilkos szándéktól hajtott Pizarro. Már rátámadna a bilincsbe vert rabra, amikor Leonora fölfedi kilétét, és pisztolyt rántva férje védelmére kel. Fölhangzik a miniszter érkezését jelzõ trombitaszó. Az örök szerelem diadalmaskodik. A sötét fellegek közül szivárvány ragyog elõ…

Mesterházi Máté