Nehéz megragadni, miben áll a Hegedűs a háztetőn világsikerének titka. Egy keserédes musicalé, amely épp annyira szól a túlélésről, mint a veszteségekről, amelyek árán ez megvalósítható. A hagyomány megtartó erejéről, de arról is, hogy az általános emberi értékek (emberség, jóság és szerelem) még ezzel is dacolni képes ős-erők.



Tevje, a zsidó tejesember története mást jelent Amerikából, Izraelből vagy Európából nézve (a túlélők nosztalgiája vagy az eltűntek és ittmaradtak vesztesége felől). Mást békében és mást háborúban. Mást Szatmáron és mást Brooklynban. Mást hívőnek és ateistának, mást zsidónak és kereszténynek. Mást jelent többségben és megint más kisebbségben élő nézőinek...

De talán éppen ebben rejlik az a bizonyos titok: hogy mindenkinek jelent valamit – miközben távlatot nyit fölfelé.



Reb Tevje bölcsessége ugyanis nem a Bibliából fakad (amit folyton pontatlanul idéz), nem ideológiákból (amelyekre nem sokat ad), nem atyai autoritásából (amelyet alárendel érzéseinek) és végképp nem abból, hogy előre tudni vélné, melyik út lesz a biztosan helyes. Emberi nagysága, amely még népének üldözőit is tisztelőjévé teszi, épp abban áll, hogy a megoldást nyitott szívvel keresve, még egy zárt vallási hagyomány merev szorításában is szüntelen párbeszédet folytat. Nemcsak embertársaival – hanem valaki mással is. Élő párbeszédet azzal, aki évezredekkel korábban – mint égő csipkebokor – már beszédbe elegyedett egyszer valakivel – mindegy is, hogy Ábrahámnak, Mózesnek, vagy éppen Tevjének hívták az illetőt...