Ez egy börtöntörténet, amit Vicsek Károly sugallatára kezdtem el írni. Tőlem szerencsére távol áll ez a börtönvilág, nincsenek ilyen élményeim. Viszont a bezártság érzése nálam is jelen van, hiszen a korunkra igencsak jellemző. Itt a börtön elsősorban egy olyan játékteret jelent, amely megegyezik a színtérrel. Így ez a mai kor modern börtöne. Ha azt próbálnám meghatározni, hogy mi a legpontosabb hangzata, akkor ez a mozgástér elvesztése, ami a modern korunk egyik jellemzője. Valójában egyfajta klausztrofóbia. A cselekményben több szál fut, az egyik egyfajta börtöntörténetet próbál megfogalmazni. Ennek az egyik párhuzamos cselekménye az, hogy a börtönben számítanak egy elnöki látogatásra, amely elmarad. A másik szál egy részeg matróz története, aki a befagyott tengeren keresztül az elveszített hajó után gyalogolva eljut erre a bizonyos börtönszigetre. Ott belegabalyodik a szögesdrótba, és ebben a sötét világban végül is ő lesz a világos pont. Ezt a munkaváltozatban villany-krisztusnak neveztem el. Ez is egy cselekményszál, ami végigfut és eltűnik. Belső dolgok is zajlanak a börtönben, egyik ilyen a börtönparancsnok és a nevelőtiszt története. Ez ad egyfajta párhuzamot a színházzal. Ők olyan szintű nevelőmunkát szeretnének folytatni a börtönben, amely be tudja bizonyítani, hogy a börtönök a rend legfontosabb pillérei. Az alkotómunka ilyen esetben is nemesíti a lelket, valamint megadja a túlélési stratégiát. Beszédes István

Börtönről mesélünk. Végül is a darab, amit Szardíniának hívunk, egy börtönszigeten játszódik, librettóként emlegetem ezt a szöveget. Önmagában nagyon jellegzetes, „beszédeses” fordulatokkal, átszövésekkel. Egy furcsa abszurditásba torkolló világról szól, ami a maga nemében végtelenül szellemes. Annak ellenére, hogy ez egy elvonatkoztatott tér, nyelvi értelemben a szöveg nagyon izgalmas kaland. Szeretném, ha a próbafolyamat szabad álmodozásról szólna. Egyfajta operettként kezelem ezt a darabot. Olyan előadásról beszélünk, amely nyelvi bravúrjai, intellektuális szellemisége mellett nagyon közeli, emberi momentumokat fogalmaz meg. Az ebben a kegyetlen világban lezajló borzalmaktól kezdve addig, hogy a rabok alszanak és a bálnák hangját hallgatják. Egy olyan költői világról van szó, amit kortárs színházi eszközökkel próbálunk megragadni. Urbán András

Kellemes élmény számomra, hogy a Kosztolányi Színházban létrejöhet egy ilyen előadás. Régóta tervezgetjük mi hárman, illetve Verebes Ernővel és Perovics Zoltánnal együtt már öten, hogy mit lehetne elkészíteni. Számomra ez a felkérés olyan kérdéseket vet fel, hogy mit jelent a bőrünk börtönéből kitörni, vagy bennmaradni. A börtön számomra azt jelenti, hogy megpróbálják az embert a saját megszokott környezetéből kiragadni, és egy másikba átvinni. Érdekel, hogy mi fog történni a testtel, hogyan változik meg az ember mozdulata, gondolkodása, mert a kényszerhelyzet a megszokott mozdulatokat mássá alakítja át. Megváltozik az ember hangja, gondolatvilága, érzelemvilága, a környezethez való viszonya. Ez a megváltozott tér, hely, idő változtat az emberek mozgásán is. Érdekel, hogy a szövegben levő játékosság hogyan fog testritmussá válni, hogyan alakul tánccá, milyen színeket, ritmusokat, mozdulatokat lehet majd felépíteni. Döbrei Dénes