Korinthoszban vagyunk. A figyelem középpontjában Médeia áll, akit férje elhagyott, hogy új nászt üljön Glaukéval, Korinthosz királyának lányával. Médeia úgy érzi, ezt a megaláztatást nem tûrheti, ezért bosszút tervel. Önkezével vet véget saját gyermekei életének; fájdalmat okozva így férjének és megóvva így a gyermekeket a rájuk váró megpró-báltatásokról.
A drámában olyan szélsõséges emberi érzelmek kerülnek bemutatásra, melyeket legtöbb esetben a szavak nem tudnak visszaadni. Ezért döntött úgy Tompa Gábor, hogy az elõadásban olyan ógörög jajszavakat, felkiáltásokat használ, melyeknek segítségével sokkal intenzívebben kerülnek bemutatásra a szélsõséges indulatok.
A szcenikai tér kialakításánál Tompa Gábor és Carmencita Brojboiu az antik görög színház formai megidézésére törekedett. Koncentrikus körök mentén mozognak a szereplõk, a középpontban pedig Médeia áll, így azok a szereplõk is kapcsolatba kerülnek egymással, akik az eredeti dráma szerint egy jelenetben sem találkoznak.

A szereplõk közötti viszonyrendszer, az erõs érzelmi kifejezések kerülnek tehát a Médeia-körök címû elõadás középpontjába, melynek különlegessége a sajátos rendezõi koncepció mellett a figyelemre méltó színészi teljesítmény.

Carmencita Brojboiu – legjobb jelmeztervező díja, Ujiçe-i fesztivál, 2005
Ferenc Ágota – legjobb fiatal színésznőnek járó díj, Ujiçe-i fesztivál, 2005

Azonnali motivációk korát éljük, melyre az együttérzés hiánya, a közömbösség, az egymás sorsa iránti nemtörődömség jellemző. A Karnak ezt a gondolatot kell megjelenítenie, ő a közvélemény, amely manipulál, provokál, felizgat, mintha figyelne, majd hátat fordít. A Médeia a kollektív felelősség tragédiája. Tehetetlenül és passzívan nézzük a világ nagy tragédiáit. Részesei, tehát vétkesei is vagyunk. Ezért mondtam le a díszletről, krétával jelölve meg néhány koncentrikus kört. Senki nem léphet ki a saját köréből, és senki nem érintheti meg a másikat. Hiszen egyetlen érintés a halállal egyenlő. Ki nem érezte közülünk elidegenítve magát? Lehetünk idegenek a világban, a saját országunkban, lakásunkban, de saját testünkben vagy lelkünkben is. A Médeia típusú fájdalmat nagyon nehéz elfelejteni vagy behatárolni. Itt honol tájainkon.
Tompa Gábor

Figyelemmel kísértem Buza Tímea (Médeia) olykor befele forduló, máskor kirobbanó játékát. A szépen világított, szinte görögös arcél mintha egy elszántabb Irčne Papasra vagy egy végtelenül szomorú Maria Callasra emlékeztetne. Egyéni, megnyúlt alkatára, kifejező tekintetére és az általa közvetített állapotok erejére építve, a rendező rendkívül nehéz feladat elé állítja őt. Mindent úgy kell eljátszania, hogy a központi körből nem mozdulhat ki az előadás végéig. Addig, amíg két gyermekét el nem nyeli hosszú fekete kabátja, fekete lénye, a halál. Tony Iordache cimbalmának keményen ütött húrjai, Gheorghe Zamfir sóhajtó pánsípja Médeiát és a gyermekeket siratják. És bennünket is, akik passzív tanúként tehetetlenül szemléljük a gyilkosságot. A tragédiát. „Agapi, agapi trinos / szerelem, szerelem gyötrelem” – mondja Médeia. Hová tűnt belőlünk a szerelem? A háború bombázásainak romjai – lelkünk romjai közé.
Marina Constantinescu, România Literară,

Tompa Gábor rendező megtisztította az előadást az üres narrációtól, a szavak egyeduralmától és megmutatta azt az elementáris erőt, mely a darab lényege és amely fontos üzenettel bír a mai kor embere számára. Így a szemünk előtt születik meg ezeknek az archetipusoknak a rituáléja, harca, körülvéve a félelem, árulás, hazugság, féltékenység, gyilkosság démonaival… A színpadra festett koncentrikus körökön belül mozognak a szereplők.(…) Az előadás a gyermekek ártatlan játékával kezdődik, majd a végén éppúgy ők kerülnek a középpontba, a gyilkosság pillanatában. Így a kör bezáródik a valamikori Korinthosz és a mai Bagdad között. Háborúk, bombák, felgyújtott autók – vajon találunk-e racionális magyarázatot ezekre? A Médeia–körök ógörög dráma visszájára fordítva.
Bojan MunjiĆ, az Uziçe-i Fesztivál kiadványa

A kísérletezés eszközeivel Tompa Gábor rendkívüli módot talál arra, hogy az antik tragédia szellemét átörökítse egy olyan előadásba, amely az idei Fesztivál egyik legértékesebb produkciója.
Cristina Rusiecki, Adevărul Literar și Artistic