Mikor ezeket a sorokat írom, a Tíz eszkimó három változatán is túl vagyunk már, éppen pár nappal ezelőtt ültünk a lakásomban hármasban, a szerző, a dramaturg és a rendező, és adtuk be az utolsónak vélt injekciót az íródó anyagnak. A lakhelyemhez ragaszkodtunk, mert a Cigányok írásakor is volt egy meghatározó meetingünk ugyanitt és ennyi kabala úgy véltük, garancia lehet a majdani előadáshoz.

A pandémia, a háborús helyzet, az infláció, a honi társadalmi állapotok olyan együttállás, amelyre a színháznak reagálnia kell, nyilvánvaló, hogy nem íródott még színdarab, ami magán viseli ezeket az impulzusokat. Én viszont itt, ma, Magyarországon erről akartam előadást készíteni. Török Tamara dramaturggal végiggondoltuk a lehetőségeinket és úgy határoztunk, hogy új magyar művet íratunk. Több mint tíz évvel ezelőtt rendkívül inspiráló időszakot éltünk meg a Cigányok készítése alatt Grecsó Krisztiánnal és újra vágytunk hasonló együttműködésre.

A mai Budapesten játszódik a történet, az író tudja, kik lesznek a produkció szereplői, az egyszerűség kedvéért a színészek saját keresztnevükön szerepelnek majd, kivéve Szikét, az onkológus professzort és egy Futárt, akinek a nevét nem kell, hogy ismerjük. Szike testvére Ági, valamikori úszóbajnok, felesége Andrea, gyerekeik külföldön élnek. A család itthon maradt része meglehetősen jó körülmények között, egy budai kertes házban lakik. Egyetlen este lesz számunkra érdekes, mikor majd betoppan Kata és Béla, azután váratlanul Anna és Bence. Dávid, Szike szolgája pedig sűrűn töltögeti a jobbnál jobb italokat.

Máté Gábor