ALCESTE

Két seb a két szemem. Ez a világ rohad.

Nem merek szétnézni, mert elhányom magamat.

Kétségbeesek és beteg leszek,

ha látom, hogy élnek az emberek!

Gyáva hízelgés, árulás, szennyes önérdek,

jogtiprás és csalás – amerre nézek!

Torkig vagyok! Majd’ szétvet az utálat.

Már nekimennék az egész világnak.

PHILINTE

E sok hiba, ami annyira lázít,

egyszerűen természetünkből fakad,

és lelkem semmivel jobban nem háborog,

ha látok egy aljas, érdekhajhász csalót,

mint azon, hogy a keselyű véres húst zabál,

hogy a majom pimasz, és dögevő a sakál.

„Molière bölcsebb volt Alceste-nél is, Philinte-nél is. De nagyon keserű bölcsesség volt az övé. A konfliktus megoldatlan, és nem is lehet rá megoldást találni. Végül is már nem az intellektuális érvek felsőbbségéről van szó, hanem választásról. Alceste úgy dönt – Racine hőseihez hasonlóan –, hogy nem hajlandó elfogadni a világot. A komikus alakból tragikus hős lesz. Ez a látszólag objektív darab ugyanakkor Molière legszemélyesebb műve. Alceste Molière helyett választ. Molière tudta, hogy egy színházigazgató nem menekülhet el a vadonba. Ismerte Philinte valamennyi érvét, de az bizonyos, hogy Alceste szerepét írta meg első személyben. Molière őt saját vereségének tudatával is megajándékozta.” (Jan Kott)

„Jobbat nem tudtam írni, és bizonyos, hogy nem is fogok” – írta Molière A mizantrópról, amelyet 1666-ban mutatott be a társulata. „A mizantrópot ötvenévente újra kellene írni” – mondta a darabról Diderot egy évszázaddal később. A Katona másodszor tűzi műsorára a darabot: az 1988-ban, Cserhalmi György és Udvaros Dorottya főszereplésével bemutatott előadást Székely Gábor rendezte. Ahhoz az előadáshoz készült Petri György új fordítása, amelyet most egy-két ponton Petri barátja és költőtársa, Várady Szabolcs igazított át.