Brecht egész életműve a kételkedésre tanít. Arra, hogy ne kényelmesedjünk bele hétköznapjainkba. Hogy ne fogadjuk el a minket körülvevő világot olyannak, amilyen, csak azért, mert a fennálló társadalmi rend azt mondja: "ennek így kell lennie". Hogy vizsgáljuk felül erkölcsi szabályainkat, ha azok szöges ellentétben állnak a valósággal. Hogy elégedetlenségünket ne csak panaszkodással fejezzük ki, hanem kutassunk megoldási lehetőségek után. Hogy cselekedjünk, ha cselekedni kell, mert nem-cselekvésünkért éppúgy felelősek vagyunk, mint tetteinkért.

Persze, a mi történetünk Szecsuanban játszódik, innen nagyon messze, így az ottani problémák nyilván ránk nem vonatkoznak. A szerző is német. Mi közünk hozzá? Valószínűleg semmi. Úgyhogy azt tanácsoljuk a tisztelt közönségnek, dőljenek hátra székeikben, élvezzék ezt a régi kis fabulát, nevessenek sokat, aztán menjenek haza, és folytassák kicsinyes, elhibázott életüket ott, ahol abbahagyták, és még véletlenül se gondolkozzanak el azon, hogy csinálni kéne már valamit. Tisztelt Közönség, kulcsot ne találj, minek nektek jó vég, ha nem muszáj?