Az alföldi parasztváros kávéházában sörözget a helybéli úri társaság. Csörgheö Csuli, a legnagyobb korhely viszi a szót. Ekkor újabb vendég érkezik, Szakhmáry Zoltán földbirtokos. A mintagazdaságának fejlesztéséhez szükséges újabb kölcsönt felvenni jött be a városba. Felesége azonban vonakodik aláírni a váltót, s Zoltán elkeseredésében felkere-si a régi ivócimborákat, estére pedig nagy mulatságot hirdet meg tanyáján.
Szakhmáry kiviszi feleségét Esztert a tanyára, hogy meggyőzze a korszerű gazdálkodás előnyeiről. Az asszony azonban bizalmatlan, és anélkül, hogy a váltót aláírná, hazamegy. A dühöngő Szakhmáry egy kacér kis béreslányba, Rozikába botlik.
Szakhmáryék városi lakásán Eszter, mivel voltaképpen szereti a férfit, már-már ráállna a váltó aláírására, de véletlenül ráönti a tintát a papírra. Ebben figyelmeztető jelet lát, és most már hajthatatlan marad. A kétségbeesett Szakhmáry elhatározza, hogy leissza magát. Éppen kapóra jön Csuli, akit előre meneszt a tanyára azért, hogy küldje el a bérükre váró napszámosokat, hiszen fizetni nem tud nekik, és hogy készítse elő a tivornyát.
Csuli remek ötletet agyalt ki, azzal indítja haza a várakozó summásokat, hogy ég a falujuk. A kiérkező Szakhmáry ismét Rozikába ütközik, aki némi évődés után megígéri, hogy este felmegy a kastélyba.
Folyik az \"úri muri\". A már-már kifulladó társaságot Lenkeczey, az urat játszó könyvügynök és a nagyvérű Csuli szórakoztatja. Szakhmáry eközben végig Rozikával foglalkozik, de rájön, hogy egy önző és számító kis bestia, így ő is beleveti magát az ivászatba.
Váratlanul megérkezik Eszter, és a helyzetet felmérve keserű szemrehányásokat tesz férjének Rozika miatt. Hajnal felé a vendégek búcsúzkodnak. Hirtelen jelentik Csulinak, hogy megdöglött legkedvesebb disznaja, a nagy kan. Ez új lendületet ad a tivornyának. A részeg társaság danolászása közepette Szakhmáry kirántja a revolverét, és a lámpába vágja poharát. A lámpa óriási lángot vet, amely azonnal belekap a függönybe. \"Ez ám a muri!...Jó kis muri!...Úri muri!\" - ezek az utolsó szavai. \"A tűz ropog, az emberek veszettül bőgnek ordítanak. A tűz, a tűz, a szent tűz, amely minden rosszat megemészt...\"