Olyan majdnem, mintha olyan lenne.
Jelenetek egy család életéből.
John Arden azonos című művét feldolgozta Felhőfi-Kiss László
A rendező néhány gondolata a darabról és az előadásról:
Az író az eredeti darabot a hatvanas évek elején írta, de nem véletlen, hogy nálunk most vált aktuálissá. A kapitalizmus veszteseiről szól a történet, azokról, akik nem igazán részesei a szabadversenynek, akik önhibájukból és azon kívül a társadalom peremére sodródtak, és ott is maradnak, még generációk múlva is.
Színdarabunk is egy ilyen család életébe pillant be, s új lakásukba költözésüktől kísérjük figyelemmel őket addig, amíg ki nem penderítik az egész famíliát. De előadásunk nem politizál, nem kritizálja a gazdasági helyzetet, nem utal aktuális, napi eseményekre, csupán embereket mutat be. Különös embereket, akik majdnem olyanok, mintha olyanok lennének, mint mi, de mégse, hiszen ők egy színdarab szereplői, akik szeretik egymást különös, kegyetlen, szenvedélyes, őszinte szeretettel, és ugyanígy gyűlölik is egymást. Mint az igazi emberek.
Hogy mégsem drámaian komor a történet, azt köszönhetjük a figurák, az egyéniségek sajátos jellemének, mely egyszerre humoros és szánni való, mert lehet őket szeretni és gyűlölni, mint ahogy ők is ezt teszik egymással, érdekes nyelvhasználatuknak, mely szintén mosolyra fakasztó, valamint azoknak a különféle helyzeteknek, melyek attól viccesek, hogy halálosan komolyak.
A rendező szándéka, hogy olyan előadás jöjjön létre, melyben az egyik pillanatban nevethet is, de a következőben sírhat is a néző, és fordítva. Szeretnénk a naturális drámát humorral oldani, és átélt, igaz pillanatokkal hitelesíteni, nemesíteni a tréfát. Szeretnénk, ha úgy távozna a néző, hogy bepillanthatott mély, őszinte, felkavaró, emberi élethelyzetekbe, de közben szórakozott is, hiszen a humor a legmegrázóbb pillanatokban is velünk van.