Peter Weiss színháztörténeti jelentőségű drámája egy kortárs alkotó számára megkerülhetetlen feladat. Ez a mű, a mindenkori jelen, a kiélezett korszakok kontextusában olyan létkérdéseket fogalmaz meg, amelyek feltétele nélkül az ember képtelen belehelyezni magát a világba. Bár a kérdésekre adható válaszok nem felszabadítóak, a lét értelmetlensége, a világból való kiábrándultság megmagyarázhatatlansága mégis elnyeri létjogosultságát, ami jó esetben tettre és felelősségvállalásra sarkallja az egyént, és az emberiség jobbításának szándékát hívja elő. A koncepció jelentős ereje, hogy csak női szereplőkkel adnánk elő a drámát, amely számos szabad értelmezést nyit meg, például a férfi mint forradalmár hiányát a jelenkorban, a nők egyre jelentősebb szerepvállalását a társadalom alakulásában, rávilágít a nemi szerepek eltolódására, és a közéleti személyek hitelességére. Egy olyan abszurd társadalmi képlet, amelyben férfiszerepek szövegei nők szájából elhangozva talán érvényesebben hathatnak, miközben a világtól és férfiaktól elzárt őrülteknek titulált nők tablója egyben a terméketlenséget is jelzi.

Gergye évek óta olyan drámai műveket választ, (Nádas Péter: Találkozás, Temetés / Heiner Müller: Kvartett / Agota Kristof: Egy elsurranó patkány/ Beaoudon: Mi a neved? ), amelyek megvalósításában kiemelt jelentősége van az előadók fizikai megnyilvánulásának, amely által a jelenlét maga is kortárs táncként értelmezhető. Ez a botránymű totális színházként működik. Meghatározhatatlan műfajiságával a mozgásnak, a pantomimnek kiemelt jelentőséget biztosít, és táncos alkotóként a személyes érintettségre, és ezáltal a testi megnyilatkozásokra helyezném a hangsúlyt.