Nem először csinálsz a „semmiből” egy olyan darabot, ami reflektál a mai életünkre.
    –  A Leányálom a női kapcsolódásokról szólt: anya-lány-nagymama-lánytestvér-barátnő viszonyok, esküvő, idő, öregedés… A győri Vaskakas Bábszínházban még most is megy ez az előadás. A Katonában az Ürgékben a férfi élet problémáit próbáltam fejtegetni, a Szeretlek című darabban pedig szerelmi történetek és szerelmes dalok voltak, azt a HOPParttal csináltam. Most Zöldi Gergellyel hónapokon keresztül gyűjtögettük, szerkesztettük a szövegeket a Budapest, Te! anyaghoz. Maros András könyveiből – Játszótéri pillanatok, Kávéházi pillanatok – merítettünk, de Pereszlényi Erika barátnőmnek is van egy nagy gyűjtése, amit ő mindig a facebookon tesz közzé. A 100 szóban Budapest írásaiból is válogattunk, megszólal néhány vers is, interjúztattunk embereket is, meg a színészekkel is beszélgettünk, hiszen az előadásunk témája maga a város és a benne élő emberek. Az utcán vagy a buszon elcsípett mondatokat, beszélgetésfoszlányokat - ezeket az általában egyáltalán nem idilli párbeszédeket - párosítottuk a Budapestről szóló csodálatos régi és nem annyira régi dalokkal.

Egy ilyen darab létrehozásának amennyi szabadsága van, valószínűleg annyi nehézsége is.
    –  Sokat szorongok minden ilyen típusú darabnál: vajon az ötlet, amit kitaláltam, működik-e, a nézők fogják-e érteni, jól tudjuk-e összerakni a dramaturggal a darabot. Ez az első élő-zenés dokumentumszínházi előadásom, amiben azt érzem, hogy mindenki elképesztően, magából a legtöbbet beleadva dolgozott. Bodor Johanna volt a koreográfus, Kálmán Eszter tervezte a díszletet, Keszei Bori a jelmezt, Wagner- Puskás Péter zenei szerkesztőként, hangszerelőként, korrepetitorként volt jelen, és zenészként végig ott van az előadásban, a színészek pedig - Járó Zsuzsa, Péter Kata, Radnay Csilla, Gombó Viola Lotti, Nagy Dániel Viktor, Takács Zalán és Börcsök Olivér - a prózai szövegek elmondása mellett kiválóan énekelnek, táncolnak is.

A Budapest, Te! előadás amennyire könnyed, annyira fajsúlyos is. A budapestiség egyrészt a jelent jelenti, nagyon sok idegesítő dolgot és szépséget, de visszamentek a két világháború közötti múltba is.
    –  Eljutunk éttermekbe, fürdőkbe, utazunk a metrón, vannak szörnyű autósok, de látunk bolondokat, hajléktalanokat… Csak föl kell vetni valamit, mert a néző úgyis asszociál. Megpróbáltunk nem ítélkezni, hiszen a város mi vagyunk, és a mi viselkedésünk, a mi félelmeink határozzák meg azt, hogy hogyan élünk egymással. Benne vagyunk a város zajában, folytonosan ingerek érnek minket és feszültek vagyunk, s miközben járunk az utcákon, sokszor nem tudjuk, hogy mik történtek ott. Egy dalban fölidézzük azt, hogy kivezényelték az embereket, és belelőtték a Dunába – ez a rész teljesen spontánul alakult egy 100 szóban Budapest szövegből meg egy dokumentumfilmből kivett részletből. Itt megmutatjuk egy dalba belefűzve, hogy a múlt nem felejthető történései hogyan bukkannak fel a jelenben. A próza és a dalok, valamint a mozgások teljesen egyenrangúan adják ki azt a képet, amit szerettem volna megjeleníteni.

Eddig rendezői minőségedben beszélgettem veled, sőt írói, dramaturgi minőségedben…
    –  A „dramaturgi” esetleg, de az „írói” nem. Nagyon szeretnék írni. Évek óta hordozok egy forgatókönyv ötletet, de rá kellett jönnöm, hogy segítségre van szükségem. Dramaturg barátaim már dolgoznak is rajta: Perczel Enikő és Solt Róbert.

…Viszont színésznőként – ahogyan egyébként megismertünk – továbbra is aktív vagy. Legutóbb a Zsámbéki Gábor rendezte Lear királyban láthattunk a Katona József Színházban. Hogyan érezted magad Regan szerepében?
   –  Zsámbéki Gábor meghatározó ember a szakmai életemben, osztályfőnököm volt, viszont több, mint 10 éve nem dolgoztunk együtt.  Ez egy fontos szerep, és annak is örültem, hogy felnőtt színésznőként rendez engem, amikor már teljes fegyverzetben vagyok, tehát már nem akarok neki megfelelni. Nem mondom, hogy nem voltak nehéz pillanataink, de mindkettőnknek jó élmény volt a közös munka.

Ilyenkor dolgozik benned a rendezői éned? Ezt én most így meg így csinálnám…
    –  Nyilván eljátszottam a gondolattal, hogy én hogy csinálnám, de tudtam Zsámbéki koordinátáiban gondolkodni. Őt a szöveg nagyon érdekelte, és mivel a szöveget én is nagyon fontosnak tartom a színházban, különösképp ezt az izgalmas Nádasdy Ádám-fordítást, rá tudtam hangolódni az oratórikus stílusra. S nagyon jó volt, hogy Gábor a fölösleges magyarázó gesztusokat mindannyiunknál irtotta. Egy színésznek azt is tudnia kell, hogy hogyan tartsa magát, hova rakja a kezét. Nekem már rég dolgom lett volna azzal, hogy jobban tudjam magamat fegyelmezni, jó volt ezzel egy ilyen feladaton keresztül foglalkozni.

Színészet és rendezés – egymáshoz képest hol vannak nálad?
   –  Nagyon változó. Örülök, hogy most nem fogok egy darabig rendezni. Elfáradtam. Néha azt érzem, hogy lefagy a szerver. A Budapest, Te! egy közel egyéves munka végeredménye. Budaörsön tavaly szeptemberben bemutattuk a Születésnapot, s utána nekiláttunk ennek. A Hosszúlépés. Járunk? keretében irodalmi sétákat vezetek Pasaréten, s már kitaláltunk egy Fahrenheit 2020 nevű másik sétaszínház projektet, ami szintén nagy munka volt. Szalontay Tündével fogjuk még az ősszel befejezni a Léni Riefenstahlt, amit már majdnem végigpróbáltunk, csak a karantén miatt le kellett állnunk. Most készülünk a Hosszú lépéssel egy debreceni Térey-sétára, aminek a szerkesztésében s a „rendezésében” is közre fogok működni, és aztán januárban újra Budaörsön rendezek, akkor a Vadászatot, ami a Születésnap után Thomas Vinterberg másik filmjének a színpadi adaptációja. A Születésnap személyes indíttatásból született: a hatalommal való viszony, ami lehet politikai vagy munkahelyi vagy kapcsolati, a saját viselkedésem feltérképezése alá- illetve fölérendelt helyzetekben nagyon aktuális. A világban és a színházainkban történtek rákényszerítettek, hogy foglalkoznom kell ezzel a témával. A Vadászat lefordítása és megrendezése ennek a folyamatnak a része. Annyira sok minden változik. Ha a klímaválságot nézzük, a vírust, a gender kérdést, ha a metoo-t, ha politikailag körülnézünk, föl lehet ismerni bizonyos mintázatokat, hogy volt már ilyen, és nagyon érdekes, ki melyik oldalra áll vagy kerül ezekben a helyzetekben. A változás elkerülhetetlen és sok esetben fontos, de a végletek halálra rémítenek.  Nem szeretem a szélsőséges gondolkodást, próbálom közelíteni a szempontokat.

Már kicsit történelem, de ha rád gondolok, első helyen mindig a Portugál Masnija jut eszembe rólad….
   –  Tavaly vettük le a repertoárról, több, mint 400-szor játszottuk. 50 éves leszek két év múlva, a darab szerint 25 is megvagyok! (Ezt az utolsó 10 évben már nem mondtuk…)  Nekem csodálatos nagy utazás volt a Masni, iszonyú nehezen engedtem el.

A pályádon mik az eddigi legfontosabb szerepeid?
   –  A Masni meg a Petra von Kant. A covid első idejében ment volna az utolsó belőle, Székely Kriszta diploma rendezése volt. 50-60-szor eljátszottam – azt remélem nem rosszul, úgy érzem, hogy megtörtént velem.

Sok kortárs drámában  (például  Nem minden kombi cirkó, Munkavégzés során nem biztonságos ) is szerepelsz, amikben abszolút mai karaktereket alakítasz, s ezek jól állnak Neked.
   –  Nem vagyok egy klasszikus alkat. Kevés olyan színdarab van, ami mai szabálytalan, modern nőkről szól, miközben azt látom, hogy sokkal többen vagyunk ilyenek a nézőtéren is, jellemzően nem Ophéliák, Stuart Máriák vagy Reganok jönnek a színházba. Bár Zsámbéki is mondta, hogy Regan meg Goneril nagyon modern, vezető típusú aktív nők, ők most nagyon trendinek számítanak. Én egy férfi társadalomban szocializálódtam, és imádom a férfiakat, a nagy apafigurákat, mint Gothárt vagy Zsámbékit, de meg kellett tanulni, hogy ne behúzott nyakkal járjak, hogy ne érezzem azt, hogy jaj de jó, hogy én is csinálhatok valamit. Még most is látom, hogy mi, nők hogyan értékeljük magunkat alá ösztönösen, mert ebben nevelődtünk. Tehát ez a hatalommal való visszaélés meg a metoo dolog átgondolásra késztetett egy csomó mindennel kapcsolatban. Bár a végleteit, hogy Gothár például nem dolgozhat, nem értem. Igazságtalannak érzem, hogy nincs egy protokoll, amiben kimondjuk, hogy letöltötte a büntetését. Jó lenne, ha lehetne erről nyíltan beszélni.

Színésznőként mi lesz a legújabb feladatod?
    –  A Katonában most kezdjük próbálni Máté Gáborral a Mesterembereket. A dán szerző, Line Kutzon vígjátéka egy lakásfelújításról szól.  A kortárs drámában megint egy abszolút mai nőt alakítok, a bemutató szeptember 24-én lesz.